nlc.hu
Egészség
Kirúgták a betegszállítót, aki megállt hamburgerezni a beteggel

Kirúgták a betegszállítót, aki megállt hamburgerezni a beteggel

Az idős asszonyt éjjel, a szakmai szabályokat megszegve szállították, és beugrottak egy hamburgerért is.

Felmondtak annak a betegszállítónak, aki nem az orvosi utasításnak megfelelően szállított egy idős beteget, sőt, késő éjjel még megálltak társával hamburgerezni és cigit venni a két kórház között – írja a Hvg.hu.

A kirúgásra azután került sor, hogy a lap még szeptemberben megírta a botrányos betegszállítást. Egy 73 éves, daganatos beteget éjjel kettőkor szállítottak át egyik kórházból a másikba, pedig szó sem volt sürgősségi esetről, pusztán akkor került sorra.

A fennálló trombózisveszély miatt kizárólag fekve, hordágyon szállítható asszonyt felszólították, hogy magától szálljon be a mentőautóba, ahol végig ülnie kellett. Majd menet közben a betegszállítók még megálltak hamburgerezni és cigit venni, végül otthagyták a beteget egy kórházi folyosón anélkül, hogy átadták volna egy orvosnak.

A betegszállító cég eleinte nem is válaszolt a család panaszára, majd a cikk folytatás után megkeresték őket. Elismerték, hogy a szakmai szabályokat megszegve szállították az idős asszonyt, és azt is, hogy megálltak hamburgert vásárolni a betegszállítók. Korábban a cég vezetője erről úgy nyilatkozott, hogy munkatársai nem ültek be megenni az ételt, így ez csak pár percet vett igénybe, cselekedetüket pedig a nagyfokú leterheltséggel magyarázta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top