12+1 tévhit az alkoholistákról – egy alkoholista lánytól

Nevét elhallgató szerzőnk huszonnégy éves, és saját bevallása szerint három éve alkoholfüggő. Még akkor is, ha kilóg az általában alkoholfüggőknek tartottak csoportjából. Felejtsd el a sztereotip képet!

1. Az alkoholisták 50+-os, reggeltől a kocsmában hesszelő, lelakott külsejű trógerek.

Nézd, én nem mondom, hogy nem létezik ez a típus, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Én például huszonnégy éves vagyok, egyetemet végeztem, tanultnak, sőt okosnak is mondanám magam, és mégis – alkoholista vagyok.

A kép, ami az átlagos magyar ember fejében él az alkoholizmusról, az a folyamat vége. Én vagyok nagyjából a folyamat negyede.

Sok alkoholistával ismerkedtem meg az utóbbi hónapokban, nagy részük teljesen normális, jól szituált, értelmes ember. És igen, ha meglátnál az utcán, rólam sem mondanád meg, hogy minden este magamra zárom az ajtót, lehúzom a redőnyöket, és beverek egy üveg bort. Ennek az egyetlen külső jele, hogy elhíztam, de ezen kívül mindig ápolt, kulturált, normális vagyok.

2. Az alkoholisták általában férfiak

Mondják azt is, hogy a nők nem pukiznak, de ha ez így van, lássuk be, zárt ajtók mögött mind átavanzsálódunk férfiakká.

Nincsen kimutatásom a témában, de szerintem is több a férfi alkoholista, és talán az ő létezésük látványosabb is. Egy férfi bemehet akár egyedül is egy kocsmába meginni mondjuk, egy sört, én nőként egyelőre valószínűleg hamarabb ugranék ki az erkélyen, annyira megalázónak érezném.

3. Az alkoholisták akaratgyenge szarok

Ez mondjuk személyes véleményem, és önkritikám szerint sok esetben igaz, de azért ennél összetettebb a dolog. Az tény, hogy ahogy egyre többet iszom, egyre nehezebben tudom magam rávenni bármire, ellátni a feladataim és hasonlók. Az is tény, hogy sokkal többet tudnék tenni saját magamért, mint most. Viszont tény az is, hogy az alkoholizmus egy betegség.

Ettől függetlenül én, alkoholistaként vallom azt, hogy nem kell minket simogatni ezzel a betegségdologgal, mert az ‘akaratgyenge szar’ állítás is megállja a helyét bizonyos esetekben, bizonyos embereknél.

4. Az alkoholisták mindennap isznak

Egy kezdő alkoholista egészen biztosan nem, de én sem. Amikor három éve elkezdődött ez a „muri”, volt olyan, hogy két hetek is kimaradtak. Ma már persze nem bírom ki két hétig, de néhány nap időnként kimarad. Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül van ennek köze az eltelt időhöz. 

5. Az alkoholisták nem akarnak leszokni

Szerintem nincs olyan alkoholista, akire ez igaz. Még azokra sem, akiket az első pontban említettem. Mind le akarunk szokni, ez határozza meg az életünket, akár sikerül, akár nem (sőt, főleg akkor, ha nem sikerül).

6. Aki csak pár pohárral iszik, az nem alkoholista

Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára igazán részeg, de az biztos, hogy valami buliban volt, nem pedig titkolt kettős életem egyik sötét estéjén.

Ezeken az estéken általában egy üveg bort iszom meg, ettől nem rúgok be. Nem mondom, hogy nincs egy kis szédülés, ellazulás, meg, hogy nem nehezebb gépelni, de kimondottan részegségnek nem mondanám ezt. Spicces. Ez a jó szó.

7. Az alkoholisták reggel felkelnek, és beburkolnak pár felest

Szerintem ez csak időskorban jellemző, illetve azoknál, akik a folyamat legvégén vannak (akik már teljesen elhagyták magukat).

Én például dolgozom, de igaz ez az alkoholisták nagy részére is. Őszintén szólva, nem jutott még eszembe, hogy reggel igyak. Ilyenkor inkább az jár a fejemben, hogy lenyelem az egész üveg szájvizet, de még a hajamra is borítok, hogy ne lehessen érezni rajtam a piaszagot.

8. Kigyógyultam az alkoholizmusból.

Dehogy gyógyultál. Ezt barátom, megnyerted egész életedre. Én is. Sosem fogsz tudni normálisan, kulturáltan alkoholt fogyasztani, mint régen. És a kísértés mindig ott lesz. Nincs gyógyult, csak tünetmentes alkoholista.

9. Az alkoholistákról süt a dolog

Ez az esetek nagy részében nem igaz (itt most persze nem azokra gondolok, akik már a végső stádiumban vannak). Ez persze nem mindig jó dolog: nagyon sokan vannak, akik még önmaguknak sem vallják be, hogy gondjuk van az itallal. Az én ismerőseim sem tudják, és szerintem kevés az az alkoholista, aki dicsekedne a dologgal. A legtöbbünk egész jól fenn tudja tartani a normálisság látszatát.

10. „Igyál, de ne ennyit!”

Azt hiszem, ez az a mondat, amit már majdnem minden alkoholista hallott. Anonim Alkoholisták gyűlésén szokták azt mondani, hogy csak az első poharat ne idd meg… És ez nagyon igaz!

Sem én, sem más alkoholista nem tud kevesebbet inni. Vagy iszom, vagy nem iszom. Ha viszont iszom, nem állok meg egy pohárnál, egész egyszerűen azért, mert nem tudok.

11. Le lehet szokni az alkoholról, ha a fejedben/lelkedben rendet teszel

Ez is csak félig igaz. Az alkoholisták nagy része valamilyen lelki gond miatt kezd el inni. Bár szerintem ez sem igaz mindenkire, én például nem hiszem, hogy azért kezdtem el. Azóta persze csőstül vannak gondjaim, de ez a piálásból adódott, nem pedig a kiváltó ok volt. Mindegy is.

A lelki gebasz megoldása biztos, hogy sokat segít a leszokásban, de egy idő után kevés lesz. Kialakul egy függőség. Ha már magával húzott ez a szar, szerintem kezelni kell a betegséget (függőséget) is, nem csak a lelki dolgokat.

12, „Azt mondta, leteszi a poharat, nem lesz semmi gond.”

Nem akarlak elszomorítani, de elég sanszos, hogy ez nem lesz így.

És nem azért, mert át akart vágni a palánkon. Ó, hidd el nekem, ő nagyon is elhiszi, hogy most már aztán tényleg nagyon, de nagyon, igazán, demostmártényleg nem fog többet inni. Hányszor mondtam én is ezt! Jézus. De ez kevés.

Kell egy mélypont. Szét kell tépned magad annyira, be kell égetned magad annyira, tönkre kell magad tenned annyira, hogy végre fejbe vágd magad, és azt mondd, hogy elég.

Alattomos egy dög egyébként az alkohol, mert végül mindenkit mélypontra fog taszítani, aki eljut odáig.

Magamból kiindulva, én is egyre több hülyeséget csinálok ittasan, és egyre kevesebbre emlékszem belőle, míg az elején sosem volt ilyen gond. 

+1 Most akkor titeket sajnálni kell

Engem mondjuk tökéletesen hidegen hagy, hogy sajnálsz vagy utálsz, de azt hiszem egyik sem jó megoldás. Én hidegrázást kapok attól is, hogy „mivel ez egy betegség, szegényke nem tehet róla”, meg attól is, hogy “mocskos, büdös, utolsó, semmirekellő alkoholista, ennyit is ér az egész ember”.

Az tény, hogy ez egy betegség, de – és ha alkoholistaként olvasod ezt a cikket, tedd a szívedre a kezed – ugye egyetértesz velem abban, hogy a mostaninál sokkal többet tudnál tenni azért, hogy józan legyél? Nem hibáztatlak, nem vádollak, hiszen ez rám ugyanúgy igaz. Csak be kell látni. Szerintem nem kell minket túlságosan tutujgatni, sokunk tett bőven azért, hogy ide jusson (akinek nem inge, meg a tisztelet, meg a kivételek…). Viszont a másik oldalt sem szeretem: nem vagyok sem mocskos, sem büdös, sem szart sem érő ember. Nem vagyok gonosz. Nem vagyok gerinctelen. Nem vagyok leprás.

Szerintem egyébként nem kell hozzánk sehogy sem viszonyulni. Ha derogál, maximum át kell menni az út másik oldalára.

Forrás: Józan akarok lenni

Karafiáth Orsolya: Szirén

Vajon milyen eséllyel lesz ép önértékelésű felnőtt egy kislányból, aki alkoholista családban nő fel? És kihez fordulhat segítségért az, akinek az ital maradt az egyetlen barátja? Karafiáth Orsolya Szirén című, negyedik regényében egy terhelt környezetből érkező kislány, Anna életét követhetjük végig egészen felnőttkoráig. Három generáció nőtagjainak életén keresztül tárja fel a szerző, miképpen örököljük meg anyáink terheit, szorongásait, függőségeit. Mert könnyen ítélkezünk a nő fölött, aki a sárga földig leissza magát. De valóban az a gyenge, aki elbukik? Mennyi szerepe van a függés kialakulásában a családi mintáknak? És mit tehet a környezetünk azért, hogy megtanuljunk ellenállni az alkohol szirénhangjainak? A nyolcszázezer alkoholista országában többet ér ez a regény, mint egy kijózanító pofon. Sokkolóan őszinte és hasznos írás – az első sörétől az utolsóig!