A kaliforniai Kari Cummins négy év alatt kétszer is kénytelen volt szembenézni a rákkal, mint mondja, azért, mert fiatalkorában egyáltalán nem törődött a bőrével. „Világos bőröm van, nem csoda, hogy anyukám folyamatosan azt mondogatta, hogy mindig használjak naptejet, ha napozni megyek. Mondanom se kell, alig-alig fogadtam meg a tanácsát, annál sokkalta jobban érdekelt, hogy szép barna legyek.”
Kari élete azután változott meg, miután megszületett az első gyermeke. „Onnantól kezdve sokkal fontosabb volt számomra a saját és családom egészsége. Mindenkire igyekeztem odafigyelni, és ha valami gyanúsat találtam, azonnal mentem is az orvoshoz.” Így volt ez 2013-ban is, mikor néhány gyanús sebet talált a homlokán. „Mikor néhány hét múlva sem múltak el, tudtam, hogy baj van, és bejelentkeztem egy dermatológushoz.”
És Karinak igaza volt: kiderült, hogy a bőrrákok leggyakoribb fajtájában, a bazál sejtes karcinómában szenved. „A kezelés szerencsére jól sikerült, az orvosom azzal biztatott, hogy most már minden rendben lesz, de nem így lett.” Egy évvel az első műtét után Kari furcsa duzzanatot talált az álla jobb felén, közel a szájához. „Azt hittem először, hogy egy belső pattanás, de mivel sosem érett meg, és nem is akart tisztulni, ismét orvoshoz mentem.”
A diagnózis ezúttal is bőrrák volt, csak most egy másik, súlyosabb válfaja. Az akkor éppen az ötödik gyermekével várandós anyukának a kezeléssel meg kellett várnia a szülést, így csak 2015 júliusában operálhatták meg. „Egész napos procedúra volt, mire az orvosomnak sikerült eltávolítania az összes rákos szövetet. Érdekes, hogy a daganat nem kívül, hanem mélyen a szövetekben terjedt, az állcsont irányába.”
Kari azt mondja, 35 öltés és jó néhány hét gyógyulás következett, ám az állán egy kis seb mindig emlékeztetni fogja arra, amivel szembe kellett néznie. „Azért osztom meg a történetemet, hogy felhívjam mások figyelmét a bőrrák veszélyeire. A bőrről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha az egészségünkről van szó, pedig épp olyan fontos szervünk, mint a szívünk, a májunk vagy épp a szemünk.”
