nlc.hu
Egészség
Négyéves unokaöccse fedezte fel a rákját – ennek köszönheti az életét

Négyéves unokaöccse fedezte fel a rákját – ennek köszönheti az életét

A 46 éves Michelle egész addig még csak nem is gyanakodott betegségre, míg unokaöccse véletlenül fájdalmat nem okozott neki. Olvasd el a történetét, érdemes.

A most 46 éves amerikai nő, Michelle Brown a New York Post című amerikai lapnak mesélte el, minek, egészen pontosan kinek köszönheti, hogy időben felfedezte daganatos betegségét. „Ez a valaki nem más, mint az unokaöcsém, aki az eset idején alig hároméves volt” – kezdi a történetet Michelle.

Az asszony elmondta, hogy unokaöccse, Freddy mindig is nagyon eleven gyerek volt, és aznap délután épp őt – egész pontosan a felsőtestét – használta mászókának. „A könyöke belenyomódott az egyik mellembe, amivel, nem tagadom, pokoli fájdalmat okozott nekem.”

daganat, diagnózis

Kép forrása: New York Post

Michelle azt mondja, kezdetben nem tulajdonított jelentőséget a szűnni nem akaró fájdalomnak, ám mikor a tünetei egy héttel később sem javultak, sőt még egy duzzanatot is tapintott az érintett mellben, felkereste az orvosát. „Mikor elmondtam a panaszaimat, az orvosom azonnal elküldött további vizsgálatokra. Ezek után derült ki, hogy kettes stádiumú mellrákom van.

A nagynéni azt mondja, megdöbbent a diagnózis hallatán, mégis hálás volt unokaöccsének, nélküle ugyanis nem derült volna fény a daganatra. „Talán már nem is élnék, ha akkor nem üt meg véletlenül” – mondja Michelle, majd hozzáteszi, betegsége miatt az orvosoknak le kellett operálniuk a melleit, kemoterápiát kapott, és elővigyázatosságból a méhét is eltávolították.

Freddy megmentette az életemet, ha ő nincs, talán fel se merül bennem, hogy valami bajom lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top