Arra figyelmezteti szülőtársait Lisa Goodman, hogy ne temessék elegyből a gyerekek halottnak hitt hörcsögeit, mert lehet, hogy a parányi jószágok élnek még, csak hibernálták magukat télre. Az asszony saját tapasztaltból beszél.
Épp a gyászbeszédet tartotta gyermeke halottnak vélt hörcsöge, Fudge felett, amikor a pinduri rágcsáló megmozdult. A 38 éves anyuka alig hitt a szemének, de aztán beugrott neki: a hörcsög csak hibernálta magát a hideg miatt.
„Fudge hidegben volt és sejtem, hogy emiatt került hibernált állapotba. Imádkoztam, hogy felébredjen, hogy ne kelljen rossz hírt közölnöm a lányommal, Lillivel.”
Lisa aztán Facebook-posztot írt tapasztalatairól, amiben elmagyarázza a többi szülőnek, hogy miért lehetséges ez. „A hörcsögök melegebb éghajlatról származnak, amikor beköszönt a tél, hibernálják magukat. Ezért állandóan melegben kell őket tartani, hogy ez ne történhessen meg” – idézi a Sun Lisát.
A posztot már legalább 200 ezren megosztották, s bár a többség örült a figyelmeztetésnek, sokan aggódni kezdtek amiatt, hogy korábban ők is élve temethették el kis kedvencüket, aki csak a hideg elől merült hibernációba.
Lisa nem állítja magáról, hogy szakértő lenne, csak a saját személyes tapasztalatait osztotta meg másokkal.