nlc.hu
Egészség
Sokkal kevesebbet kell majd várni a műtétekre jövőre

Sokkal kevesebbet kell majd várni a műtétekre jövőre

Újabb ötmilliárd forint áll rendelkezésre jövőre a várólisták rövidítésére, és a tervek szerint jogszabályba iktatják, hogy minden betegnek a lehető legkorábbi műtéti időpontot kell felajánlani.

Radikálisan csökkent Magyarországon a műtétre várók száma, és csökkent a várólisták hossza is 2012 óta, miután az egészségbiztosító valós idejű, központi várólista-nyilvántartásra kötelezte a kórházakat, és a listákat nyilvánossá tette. A kormány ezzel egyidejűleg jelentős forrást biztosított arra, hogy ne legyen anyagi korlátjuk az elvégezhető operációknak: 2014 és 2016 között összesen 12,2 milliárd forintot költöttek a legnagyobb várakozási idejű műtétek felgyorsítására – számol be az örömhírekről a csütörtöki Magyar Idők.

A várólista-csökkentési program pluszforrásokat biztosított mind a kórházi ellátásra, mind a megelőző járóbeteg-szakellátási vizsgálatokra, és támogatási lehetőséget adott arra is, hogy a szabad kapacitással bíró szolgáltatók más szolgáltatók listájáról átvállaljanak betegeket” – írják.

A programra idén ötmilliárd forintot különítettek el, és jövőre szintén ekkora forrással lehet számolni – tájékoztatta a lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kórházak jövőre is tíz százalékkal magasabb térítési díjra számíthatnak az ilyen beavatkozások esetében. 

Az intézmények jelenleg 13 műtétnél vezetnek kötelezően várólistát (ezek közé tartozik a szürkehályog-, valamint a térd- és csípőprotézis-operáció), emellett 21 olyan, úgynevezett kapacitáshiányos ellátásnál is időpontot adnak, amelyeket csak hatvan napon túl tudnak vállalni (ilyenek a sérv- vagy a nagyobb fül-orr-gégészeti műtétek nem daganatos betegeknél). Összesen 123 intézet vezet várólistát, ezekben éves szinten megközelítőleg 190 ezer várólistás operációt végeznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top