nlc.hu
Egészség
Már a középiskolában tanítani kellene az újraélesztést

Már a középiskolában tanítani kellene az újraélesztést

A hirtelen szívhalál egy azonnali életveszélyt jelentő kórkép, amely gyors és szakszerű beavatkozások hiányában – sőt ezek mellett is – halálhoz vezethet. A szívműködés újraindítását, az egyéb újraélesztési eljárásokkal együtt, minden esetben meg kell kísérelni, mert nem okozhatunk bajt – mondja a kardiológus.

Dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára szerint bizonyos szívbetegségekre igenis hatással van az időjárás. A nagy változások, tehát a hirtelen hőmérsékletesés vagy -növekedés pedig biztosan nem tesz jót senkinek, és ilyenkor megfigyelhető, hogy sokkal több szívprobléma jön elő, mint máskor.

„A hirtelen szívhalál a szívinfarktus szövődménye is lehet, hiszen ez az az állapot, amikor megáll a szív, és néhány percig még a klinikai halál állapotában van, vagyis néhány percig még van lehetőség arra, hogy visszahozzuk a beteget. Az biztos, hogy a hirtelen szívmegállás hátterében valamilyen ritmuszavar áll. Az tévedés, hogy ennek nincsenek vagy nem lehetnek tünetei, csak az emberek legfeljebb nem figyelnek fel rá. Az érintettek mellkasi fájdalomra, émelygésre, rossz közérzetre, hirtelen szédülésre panaszkodhatnak, és ezeket a jeleket érdemes komolyan venni. A genetikai alapok is szerepet játszhatnak a hirtelen szívhalálban. Érdemes utánanézni, hogy volt-e a családban olyan felmenőnk, akivel előfordult ez, ráadásul egy normál EKG ki sem mutatja ezt a fajta ritmuszavart.

Ha például valakivel előfordul, hogy hirtelen minden különösebb ok nélkül összeesik, akkor haladéktalanul forduljon kardiológushoz, és ne bliccelje el az alapos kivizsgálást.

Ha az utcán valaki hirtelen összeesik, akkor az arra járók feladata, hogy azonnal megkezdjék az újraélesztést, amitől nem szabad félni, mert nem okozhatnak kárt. Ilyen esetben a mellkast kell nyomni, nagyjából 100-szor percenként, és segítséget kell hívni, a legjobb a mentőket tárcsázni. Nem kell szájból szájba befújni a levegőt, az tévedés.  Egyre több helyen van már félautomata defibrillátor, ennek a használatától sem szabad félni, ugyanis az előírásokat betartva bárki egyszerűen tudja kezelni. Sajnos nagyon kevés ember tud újraéleszteni, pedig mi is nagyon sokan teszünk azért, hogy egyre többen megtanulják ezt, hiszen emberéletek múlhatnak rajta.

Szerintem már a középiskolában meg kellene tanítani a gyerekeknek az újraélesztést, és évente újra és újra kellene ismételni a tanultakat.

Ma már nagyon jó gyakorlati tesztbabák vannak, amelyek tökéletesen reagálnak” – mondta el az NLCafénak dr. Becker Dávid kardiológus.

Ezt a videót egyszer kell csak alaposan megnézni, és mindenki azonnal tisztában lesz azzal, hogy nem is olyan bonyolult újraéleszteni egy embert!

A szívmegállás a szív pumpafunkciójának hirtelen megszűnését jelenti, aminek nyilvánvaló jele a tapinthatatlan pulzus. Gyors beavatkozással a szív általában újraindítható, de beavatkozás nélkül a szívmegállás csaknem minden esetben halálhoz vezet. Bizonyos esetekben más súlyos betegségek várható kimenetele a szívmegállás. Az agyi vérellátás elégtelensége miatt a beteg öntudatlan állapotba kerül, és légzése leáll. A szívmegállás diagnózisának fő kritériuma a keringés leállása, szemben a légzésleállással, amellyel sok közös vonása is van, de ennek pontos megállapítására sok lehetőség áll rendelkezésre. A szívmegállást átélt páciensek 10-20%-a számolt be „halálközeli élményekről”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top