nlc.hu
Egészség
Brutálisan drágult a barack

Brutálisan drágult a barack

Korábban jött és drága is a barack, most 600 és 1000 forint körül van kilója.

A nagy része elfagyott a sárgabaracknak a márciusi -20 fokos időben, ami meg megmaradt, a vártnál sokkal korábban jött a termelők szerint, ezért brutális drágulás érezhető a gyümölcs árában – számolt be a Tények.

Nemcsak ez jelenti gondot, hanem az is, hogy ebben az évben jócskán összeérnek a gyümölcsösök.

A cseresznyeszezon és a sárgabarack érése között a korábbi években 2-3 hét is eltelt. Most még a fákon vannak az utolsó cseresznyefajták, de már érik a barack.

Más miatt is nagy gondban lehetnek a termelők és a konzervgyárak: februárban hosszú időre leállt az orosházi üveggyár, emiatt kevesebb lesz idén a befőttesüveg, azaz kevesebb lekvárt lehet így elrakni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top