Farkas támadta meg az udvaron játszó gyerekeket

nlc | 2018. Június 29.
Két gyereket támadott meg egy farkas (vagy annak hibridje) Lengyelországban. Az állat korábban egy turistát is megsebesített.

Egy vadász végzett azzal a farkassal, amelyik rövid időn belül két kisgyereket is megtámadott Lengyelország keleti, Szlovákiával határos részén, a Keleti-Beszkidekben. A gyerekek a lábukon sebesültek meg, szerencsére a szülők mindkét esetben időben közbeléptek.

A farkas először egy kertben játszó nyolcéves kislányt támadott meg, majd kilométerekkel odébb egy tízéves kisfiúra támadott  rá, de szerencsére a szülők résen voltak, és még időben elkergették a fenevadat, amit később egy vadász lelőtt. Ökológusok szerint nem kizárt, hogy farkas és kutya keverékéről van szó.

A lelőtt állaton jelenleg DNS-vizsgálatot végeznek, a hatóság szerint nemcsak a két gyermek elleni támadásért felelős, hanem egy turista megharapdálásáért is, akit június közepén mart meg az állat.

A Lengyelországban élő farkasok számát 1400 körülire becsülik, a faj szigorú védelem alatt áll 1998 óta.

Index

Exit mobile version