Egészség

Életmentő beavatkozásra gyűjt az Európa-bajnok magyar kajakos

Ritka rák támadta meg Tóth Róbert magyar kajakos szervezetét, aki jó úton halad a gyógyulás felé, de kimerültek a család anyagi tartalékai.

A rák egy speciális fajtája támadta meg tavaly Tóth Róbert többszörös magyar bajnok szervezetét. Az Adenoid Cystic Carcinoma nevű ritka daganatos kór először a könnycsatornáiban bukkant fel, de mire elkezdték a kezelést, áttétek alakultak ki a gerincén és a májában, utóbbiban tizennyolc daganatot fedeztek fel az orvosok.

A magyarországi kezelések viszonylagos sikere után külföldi klinikákon gyógyították a korábbi U23-as ifjúsági Európa-bajnokot, ennek költségét nem vállalta át az egészségbiztosító, így a hatmillió forintos kezelést a sportolónak és családjának kellett kifizetnie.

Tóth Róbert most a németországi kezelés után lábadozik – írja a Zoom. A lap szerint a legnagyobb probléma jelenleg az, hogy a kezelés második – egyben utolsó – részének költségeit már nem tudják maguktól kifizetni. Bármennyire is nehezükre esik is elfogadni, további segítségre van szükségük az augusztus végi terápiához.

Tóth Róbert és felesége, Reményi Diána az alábbi felhívással fordul a nyilvánossághoz:

„Arra kérünk titeket, ha csak egy nagyon kevés felesleges pénzetek van, ami nem ételre kell, amit szívesen adtok azért, hogy a Robi kaphasson esélyt arra, hogy a gyógyszerekkel és a kezelésekkel együtt legyőzze a betegségét, akkor ne habozzatok. Kérlek, hogy segítsetek!”

Számlaszám: Reményi Diána, UniCredit Bank,10918001-00000098-49120001

Külföldről való utalás esetén:

IBAN: HU56 1091 8001 0000 0098 4912 0001

SWIFT: BACXHUHB

Címlapkép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top