nlc.hu
Egészség
Annyira feltöltette az ajkait, hogy elkezdett szivárogni az anyag

Annyira feltöltette az ajkait, hogy elkezdett szivárogni az anyag

Akkorára töltette ajkait a férfi, hogy végül megrepedtek, és folyni kezdett belőlük a töltőanyag.

A 24 éves James Holt 14 000 fontot (5 millió forint) költött eddig plasztikai beavatkozásaira, és még az ajkaiba töltött anyag szivárgása sem tántorította el a további műtétektől. A férfi 16 éves kora óta folyamatosan elvégeztette az ajakfeltöltést annak ellenére, hogy azok már természetellenesen vastagok voltak.

„Az utolsó kezelést a szám már elutasította, és megrepedt. Ennek ellenére sem fogom abbahagyni a műtéteket soha, nem hiszem, hogy valaha is elégedett leszek az arcommal vagy a testemmel.”

 Az ajakfeltöltés mellett James kétszer megműttette az orrát, illetve minden harmadik hónapban botoxoltat is, beleértve a hónalját is, hogy ne izzadjon. Ezenkívül évente kétszer fehérítteti a fogait.

Forrás: MDWfeatures

„Mindig is szerettem volna változtatni az arcomon, miután láttam, hogy a hírességek is így tesznek, úgyhogy feltöltettem a számat. Nagyon jól éreztem magam az első alkalom után, és tudtam, hogy egyre több beavatkozásom lesz. Nincs igazi inspirációm, mindig azon változtatok, amit éppen zavarónak érzek. Ki akarok emelkedni, és másképp kinézni, mint a többiek.” 
 
James nagyra értékeli a figyelmet, amit a megjelenése miatt kap, habár számos negatív kritika is éri. 

„A barátaim és a családom nem elégedettek az eredményekkel. Azt mondják, túl messzire mentem, és le kellene állnom, mielőtt leesik a szám vagy felrobban. A legtöbb embernek eláll a lélegzete, amikor rám néz, de már megszoktam, megtanultam ezzel élni.”

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top