Egészség

Meghatódott a sportolói összefogáson Tóth Róbert, a rákkal harcoló magyar kajakos

Több sportoló is felajánlotta segítségét Tóth Róbert kajakosnak, akinek szervezetét a rák egyik különleges fajtája támadta meg. Hatmillió forint összegyűjtése a cél.

Tegnap magunk is beszámoltunk arról, hogy Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó saját bajnoki kardját bocsátotta árverésre, hogy a befolyt összegből a rákbeteg magyar kajakos, Tóth Róbert külföldi műtétét támogassa.

„Megható ez a sok segítség. Áron felajánlása például nagyon meglepett, igazán hálás vagyok neki” – nyilatkozta Tóth Róbert, akinek esze ágában sincs feladni a harcot. „Nagyon sokat jelent, hogy ennyien gondolnak rám, próbálnak segíteni. Most már dolgozom, és hat év után újra kajakoztam is, ami nagyon jó érzés volt. Hiszek benne, hogy meggyógyulok.”

Tóth Róbert többszörös magyar bajnok szervezetében a rák egy nagyon ritka fajtáját, az Adenoid Cystic Carcinoma nevű ritka daganatos kórt diagnosztizálták, amely először a könnycsatornáját támadta meg. Mire elkezdték a hazai kezelést, áttétek alakultak ki a gerincén és a májában, utóbbiban tizennyolc daganatot fedeztek fel az orvosok.

Itthon csupán sugárkezeléssel és kemoterápiával próbálkoztak, de ez eddig sikertelennek bizonyult. Tóth Róbertnek egy drága, külföldi műtétre lenne szüksége, amelynek ára közel 6 millió forint, de ezt nem támogatja az egészségbiztosító. 

„Medveczky Erika világbajnok kajakos mesélt nekem erről a szörnyű történetről. Robit személyesen nem ismerem, de úgy gondolom, ha a sportolói közegben valaki ilyen helyzetbe kerül, nekünk is felelősséget kell vállalni. Bízom benne, hogy sikerül hozzájárulnom a gyógyulásához” – mondta Szilágyi Áron.

Blikk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top