Miután elvégezte az orvosi egyetemet, ön nem a szokásos pályára állt rá, a kutatói munkája mellett egészségügyi céget is alapított. Miért?
Idén augusztusban ünnepeljük az alapítás tizenötödik évfordulóját. Schwab Richárd évfolyamtársammal ketten hoztuk létre a céget 2003-ban, mégpedig azzal a céllal, hogy a magyar daganatos betegek minél gyorsabban hozzáférjenek a molekulárisan célzott gyógyszerek adta tudományos lehetőségekhez, melyek akkoriban alakultak ki. Orvosként úgy gondoltuk, hogy szó szerint kell értelmezni azt a vállalásunkat, hogy a betegnek joga van a tudomány jelenlegi állása szerinti legjobb kezeléshez. Csakhogy a tudomány robbanásszerű fejlődésen megy át mostanság, ezért egyre nehezebb biztosítani ezt. Mi ehhez szeretnénk eszközöket fejleszteni azért, hogy senki ne haljon meg vagy szenvedjen, akin segíteni lehetne.
Hogyan látja, mik a sarokkövei ennek a bizonyos robbanásszerű fejlődésnek? Mi az, ami miatt egyre bizakodóbbak lehetünk a rákbetegségek túlélhetőségével kapcsolatban?
2003-ban lezárult a Humán Genom Projekt, ezáltal ismertté vált a teljes emberi génkészlet, és lehetőség nyílt arra, hogy szisztematikusan keressük és kimutassuk a betegekben azt, hogy milyen génhiba okozta a daganatukat. Merthogy minden tumorképződés génhibára vezethető vissza – öröklöttre vagy szerzettre, utóbbinál a másolódás során keletkeznek mutációk. Amikor a szerzett hibák olyan génekben jönnek létre, amelyek a daganatok kialakulásáért felelősek, akkor a betegség kifejlődhet a szervezetünkben. Az utóbbi években azonban számos ráktípusra sikerült olyan készítményt fejleszteni, amellyel ez a folyamat visszafordítható. Ez a célzott terápia, a sikere azon múlik, hogy a megfelelő beteg kapja a szert. Az összepárosításhoz szükséges az illető daganatgénjeinek molekuláris szintű elemzése. És ha az derül ki, hogy már van terápia célzottan arra a bizonyos őt érintő génhibára – akár kísérleti fázisban –, akkor igyekszünk segíteni a hozzáférésben. Ezt a megközelítést nevezik precíziós onkológiának.
Dr. Peták istván orvos-kutató (fotó: Neményi Márton)
Kicsit sci-fi-kategóriának tűnik, hogy ha tudom, hogy valahol a világban már megvan az a szer, ami eltünteti a szervezetemből a daganatot, akkor én, mint átlagos keresetű magyar beteg, ahhoz csak úgy simán hozzájuthatok.
Biztos, hogy nem egyszerű. Sok akadály – pénzügyi, jogi, földrajzi – adódhat, de mindegyik ellen harcolunk azért, hogy mindenki a számára leghatékonyabb kezeléshez jusson hozzá. Ha ez Magyarországon is esélyes, akkor ott, ha külföldre kell utazni érte, akkor ott. Szerencsére a célzott terápiára jól reagáló betegek megtalálása a gyógyszerfejlesztőknek is érdekében áll, ezért a klinikai vizsgálatokba olyan betegeket keresnek, akiknél a megfelelő célpont kimutatható. Nemrég írt könyvet például az az áttétes tüdőrákban szenvedő gyöngyöspatai asszony, akinek – miután megtaláltuk a génhibáját, majd az ahhoz köthető hatóanyagot – segítettünk eljutni Spanyolországba, és az ott kapott célzott gyógyszer hatására öt éve tünetmentes. Kati történetében jól nyomon lehet követni egy ilyen folyamat sok-sok lépését.
Mennyire kell ehhez „szerencsésnek” lenni? Ő mennyire számít kivételes esetnek?
Az tény, hogy nagyon jól reagált a kezelésekre, és a kijutásában is jól jöttek össze a dolgok. Nála egy nagyon egyértelmű molekuláris célpontot mutattunk ki, a kezelőorvosa pedig a precíziós onkológiában jártas partneronkológusunk. Ő rögtön támogatta, hogy a beteg részt vegyen célzott klinikai vizsgálatban. A sikerhez persze a beteg is kellett, aki vállalta az utazást és az ezzel járó nehézségeket, és szerencsés volt az is, hogy befogadták a klinikai vizsgálatba. Hiszen mi kimutatjuk a célpontot, megkeressük az arra ható anyagokat és az azokra fókuszáló klinikai vizsgálatokat, felvesszük a kapcsolatot, esetleg orvosi indoklást írunk, de az a külföldi klinikán és a gyógyszergazdán múlik, hogy fogadják-e az érintettet, és ha igen, milyen feltételekkel. A klinikai vizsgálatokban való részvétel térítésmentes, és mivel már több mint kétezer hatóanyag áll klinikai fejlesztés alatt, ez óriási lehetőség azon betegek számára, akik állapotuknál fogva alkalmasak erre. De az igazán szerencsés az, akiről az derül ki a génvizsgálat során, hogy a szer, ami segíthet rajta, már Magyarországon van, és tb-támogatott. Amennyiben forgalomban van, de nem finanszírozott, akkor pedig szakmai indoklással próbáljuk segíteni a döntést, hogy egyedi méltányossági engedéllyel mégis támogassák a hozzáférést. Ugyanakkor fontos látni, hogy nem minden beteg számára a legjobb ez az újszerű, célzott kezelés. Vannak olyan daganattípusok, ahol nagyon hatékony a jelenlegi kemo- vagy sugárterápia, és persze ahol csak lehet még műteni, ott továbbra is a sebészi a legbiztosabb megoldás.
Nyilván sokan keresik önöket, amióta hallani lehet a kutatás ilyen irányú eredményeiről, a molekuláris diagnosztikáról és a személyre szabott kezelési lehetőségről. Mindannyiuknak tudnak segíteni?
Mi nem kezelünk – ezt fontos tudni. Amit mi tenni tudunk, az az, hogy molekuláris diagnosztikával és az ahhoz kapcsolódó informatikai eszközeinkkel minél több információt adunk az onkológus és az onkoteam kezébe ahhoz, hogy el tudják dönteni, melyik a leginkább személyre szabott stratégia. Sokan úgy jönnek hozzánk, hogy mindenképp célzott kezelést szeretnének, de ezt mi nem tudjuk garantálni, hiszen lehet, hogy az illetőnek olyan génhibája van, amire még nincs gyógyszer, vagy csak nem bizonyított hatékonyságú van, esetleg az ő esetében más típusú hatékony terápia is elérhető. (Egyelőre 600 daganatgénnel szemben még csak valamivel több mint ötven célzott gyógyszer érhető el forgalomban, számuk 2020-ra várhatóan eléri a százat – a szerk.) De úgy gondolom, az is segítség, ha elmondjuk neki, hogy még nem tart itt a tudomány, és ha ő feleslegesen kap célzott kezelést, az lehet ártalmas is: csökkentheti a túlélés esélyeit. Ez egy paradox helyzet: nekünk mindig is egyszerre kellett harcolnunk azért, hogy egy bizonyos célzott gyógyszert egy bizonyos indokolt betegcsoport megkapjon, és azért, hogy a többiek ne kapják feleslegesen. A molekuláris diagnosztika egy szükséges része, de csak egy része az onkológiának.
Mikor érdemes kérni a genetikai „feltérképezést”?
Minél előbb, akár már a diagnóziskor (esetenként tb-alapon is megtörténik kisebb, pár génes molekuláris diagnosztikai vizsgálat – a szerk.), hogy előre lehessen gondolkodni. Még ha nem is fog rögtön célzott kezelést kapni, késlekedés nélkül lehet ez a következő lépés, ha a kemoterápia esetleg hatástalannak bizonyul. Ellenkező esetben előfordul, hogy olyan rossz állapotban látjuk a pácienst, hogy már nem menthető. Ha a betegnek már van ilyen vizsgálati eredménye akár más magáncégtől, akár az állami ellátásból, akkor is csatlakozhat a mi programunkhoz, csak más költséggel. Mi újraelemezzük a korábbi molekuláris diagnosztikai vizsgálatok eredményeit. Ehhez van szakértői csapatunk és egy szabadalmaztatás alatt álló informatikai eszközünk, egy úgynevezett szabályalapú mesterségesintelligencia-gép, amely jelenleg 980 hatóanyagot rak sorrendbe a beteg számára 370 féle daganattípusban 20 ezer szabály alapján.
Sziszifuszi munkának tűnik. Hiszen rengeteg a daganattípus és a mutáció a legkülönfélébb életkilátásokkal aszerint is, hogy melyik testtájon jelentkeznek. Miközben itt számolni kell az időfaktorral is. Vagyis hogy mire a kutatások átfutnak, mire minden típus ellenszere meglesz és elérhető lesz, addig még sokakat elveszítünk.
Van azért sok-sok sikeres történet, csak nem mindenki ambicionálja a nyilvánosságot. Vannak rejtőzködőbb túlélők, és vannak, akik küldetésüknek érzik, hogy „tanúskodjanak”, felhívják a figyelmet a veszélyekre és a lehetőségekre is. Ma minden harmadik emberben daganatot diagnosztizálnak, és minden negyedik ebben hal meg. Úgyhogy ők valójában csak előttünk járnak. És ha én épp hogy csak elkerülök egy halálos balesetet, mert nem működik a lámpa egy kereszteződésben, akkor nem megyek haza, hanem ott maradok, és megpróbálom figyelmeztetni a többieket, nem? Nemrég voltam egy konferencián, ahol olyanokkal találkoztam, akik gyerekként túléltek egy rosszindulatú daganatos megbetegedést, és felnőttként azért küzdenek, hogy a mai gyerekeknek több esélyük legyen. Nekünk is van saját kutatási-fejlesztési programunk azért, hogy a daganatos gyerekek is hozzáférjenek a precíziós onkológia adta lehetőségekhez. Rájuk azért kell kiemelten figyelni, mert a rák a vezető halálokok között van náluk, az abszolút számuk viszont alacsony, így „nem éri meg” gyógyszert fejleszteni nekik, kevés a rájuk koncentráló kutatás. Szerencsére azt tapasztaltuk, hogy ha már a felnőtteknél van jó gyógyszer egy bizonyos célpontra, az náluk is működik. Csak hát… még nem ismerjük az összes rákgént, ezért náluk igyekszünk az összes gént megvizsgálni. Mind a több ezret, most ennek az elemzését fejlesztjük.
Konkrétan milyen sikerrátával dolgoznak? Tudják-e utánkövetni az eseteket, látják-e azt, hogy hányan gyógyulnak meg azok közül, akik célzott terápiát kapnak?
Egy biztos: akik ilyen ellátást kapnak, azaz akiknek a kezelésében az orvosok figyelembe veszik a molekuláris információkat, azok átlagosan tovább élnek. De ez soktényezős dolog. A leggyakoribb daganattípusokban már 58 gén vizsgálatával ki tudunk mutatni génhibákat 80 százalékos eredményességgel, sőt más típusokban is, csak ott 600 gént vizsgálunk. A gyerekeknél pedig 40 százalékban találunk olyan mutációt, amihez már most gyógyszert tudunk kapcsolni. Utánkövetésre most indult egy klinikai vizsgálat közösen a Dél-Pesti Centrumkórházzal és az Onkológiai Intézettel, úgyhogy a pontos statisztikára még várni kell.
Akkor ön végül is mit mond? Meglesz „a rák ellenszere”, és ez lesz az? A daganatsejtek molekuláris géndiagnosztikára épülő célzott pusztítása?
Minden tudományos eredmény ebbe az irányba mutat. Hasonló ez ahhoz, ahogyan a fertőző betegségek ellen küzd az emberiség. Ha ki tudjuk mutatni a kóroki tényezőket, az annak megfelelő terápia elvezethet a gyógyuláshoz. Ez a terápia lehet antibiotikum, amire célzottan érzékeny a baktérium, vagy egy vakcina, ami a teljes immunrendszert aktiválja adott kórokozó ellen. Ugyanez zajlik az onkológiában: egyre több génhibát azonosítunk, és ezekre egyre több a terápia. Csak hát a mostani tudásunk szerint négy és félmillió mutáció létezik. Szóval a logika ugyanaz, csak itt több a munka. De el fogjuk végezni ezt is.
Még a mi életünkben?
Persze. Én mindenképp meg szeretném élni ezt. Az egyik lányom tizenöt, a másik húszéves, lassan felnőnek – rájuk már ne leselkedjen ugyanaz a veszély, mint ránk!
Addig pedig – gondolom – minden a korai felfedezésen múlik: önmegfigyelés és rendszeres szűrés.
Amennyiben a daganatot olyan stádiumban fedezzük fel, amikor az még sebészileg eltávolítható, akkor van a legnagyobb esély a teljes gyógyulásra. De ha nem is lehet teljesen eltávolítani, minél kisebb a tumor, annál kevesebb féle mutáció van benne, és nagyobb esély van rá, hogy tartósan sikeres legyen a kezelés. Ezért fontosak a szűrővizsgálatok és az, hogy gyanú esetén mindig a daganatos betegségek lehetőségét zárják ki elsőként.
Említette, hogy számít a beteg akaratereje is. Ön mint kutatóorvos ennyire hisz a lelki tényezőkben?
Az optimista betegek tovább élnek, erre tudományos bizonyítékok vannak. Hogy pontosan mi a mechanizmus, nem tudjuk. Többet tesz magáért? Többet sportol? Erősebb az immunrendszere? Lehetséges. A fordított feltételezést viszont kevésbé tartom megalapozottnak, azt, hogy a rossz lelkiállapot hívná életre a sejtburjánzást. Az emberek sokszor ilyesmihez kötik, de ez egyrészt nem jó, mert bűntudatot kelt. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy milyen gyakoriak azok az élethelyzetek, amelyek rossz lelkiállapottal járnak, és milyen gyakori a rák is. A kettő egybeeséséhez nem szükséges ok-okozati kapcsolat. Ennek ellenére a betegség lefolyását már befolyásolhatják a lelki, pszichés tényezők. De mivel most már ismertek az objektív biológiai okok, azokra érdemes elsősorban koncentrálni.
Érdemes-e bízni a csodában?
Az emberek sokszor jobban hisznek, akarnak hinni annak, aki ilyen vagy olyan alternatív gyógyászati megoldással akár csak 1 százalékban is teljes gyógyulást ígér, mint az orvosoknak, akik elismerik, hogy a módszerüknek vannak határai, és azokat pontosan ismerik is. Amennyiben olyan betegségünk van, amelyre nincs forgalomban olyan gyógyszer, ami biztosan meggyógyítaná azt, akkor a legjobb megoldás, ha klinikai vizsgálatban veszünk részt. Ezekben a tudományos kutatás által kifejlesztett legújabb gyógyszerekhez, „a jövő gyógyszereihez” férünk hozzá biztonságos körülmények között. Úgy tervezik a vizsgálatokat, hogy a mostani tudományos ismereteink szerint nagyobb eséllyel legyen a betegnek haszna belőle, mint kára. Bár nem garantált, hogy az új kezelés hatásos lesz, statisztikailag a klinikai vizsgálatokban részt vevők átlagosan jobban járnak – egyes esetekben áttörő hatékonyságú kezelésekhez is hozzáférnek. Erre példa az a klinikai vizsgálat, amit tizennyolc éve szerveztek olyan leukémiás betegek számára, akiknek akkor hónapjaik voltak hátra, de a klinikai vizsgálatban kapott gyógyszer hatására többségük ma is él.
Szóval igenis vannak csodák, csak másképpen.
Mi úgy hívjuk: tudományos kutatás. Szerintem csodálatos, hogy a kutatók a biológia tudományának segítségével megismerték ez emberi genom kétszer három milliárdból álló kódját, kifejlesztettek olyan technológiákat, amelyekkel a daganatsejtekben kimutathatók azok a génhibát, amelyek a daganatért felelnek, és egyre inkább értjük azt is, hogy hogyan. Az is nagyszerű, hogy a kémia tudományának fejlődésével ki tudunk fejleszteni olyan célzott gyógyszereket, amelyek eljutnak a beteg szervezetében a meghibásodott gén által termelt fehérjéig, és végül most az informatikán van a sor, hogy a molekuláris diagnosztikai vizsgálati eredménye alapján minden betegnek megtalálja a megfelelő célzott terápiát.
Valamikor az uralta a köztudatot, hogy a rákdiagnózis egyenlő a halálos ítélettel. Jó néhány évtizede azonban már tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. És egyre inkább nem így lesz – meg tudja ezt erősíteni?
Magyarországon az orvosok már ma is meggyógyítják a daganattal diagnosztizált betegek több mint felét. Ezért tragikus, amikor a betegek elfordulnak a tudományos alapú kezelési lehetőségektől. Nagyon fontos, hogy tudjuk: a kutatók azért fejlesztik ki számunkra a diagnosztikai eszközöket, hogy egyre korábbi stádiumban felfedezhessük a daganatokat, és egyre inkább személyre szabott kezelést kapjunk. Ha gyógyszerre van szükségünk, egyre több célzott és immunterápia áll rendelkezésünkre. De mindez csak akkor segít, ha a betegek élnek is a tudomány adta lehetőségekkel.
Szponzorált tartalom
