A 43 éves Jo Bayles azt mondja, betegsége felnyitotta a szemét, és végre elkezdte megbecsülni az életét és értékelni azt, amije van. A megrázó betegség sokakban valószínűleg nem ezt idézi elő, de miután Jo megtudta, hogy mellrákja van, soha nem érezte egészségesebbnek magát. Az alábbiakban az ő sorait olvashatjátok, miért nem bánja, hogy ez történt vele.
„Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy napon annak fogok örülni, hogy rákos vagyok. Három és fél évvel sokkoló diagnózisom után azt mondom, életveszélyes betegségem boldogabbá tett, mint amilyen valaha is voltam korábban. Amikor először éreztem, hogy a jobb mellemet kényelmetlen megérinteni, elmentem a háziorvosomhoz, de kétszer is azzal bocsátott el, hogy valószínűleg csak egy ciszta, és nem kell aggódnom. Otthon, az ágyon fekve, tompa fájdalmat éreztem a hónaljamban, ezért harmadszor is visszamentem. Sok mammográfia és biopszia után három hetet kellett várnom az eredményekre.
2015 januárjában kaptam a szörnyű hírt, miszerint 3. stádiumú emlőrákom van, amely átterjedt a nyirokcsomókra. A súlyos szavak teljesen leforráztak. Biztos voltam benne, hogy meghalok, magára hagyom a társamat és a két fiamat. Kétségbeestem, úgy éreztem, több időt kellene még töltenem velük és mindenkivel. Egy hétig ebben az állapotban vergődtem, aztán odaálltam a tükör elé, és azt gondoltam, meg fogok küzdeni a betegségemmel.
Forrás: Mirrorpix.com
Hat kemoterápiás ciklus következett, majd a masztektómia és az azt követő radioterápia. A hagyományos kezelés mellett úgy döntöttem, megváltoztatom az egészségre és a fitneszre vonatkozó nézeteimet. Számtalan kiegészítő kezelést próbáltam ki, beleértve az onkológiai akupunktúrát, a masszázst, a reikit, az aromaterápiát, a kristályokat és a meditációt.
Életvezetési tanácsadóhoz fordultam, és az alvásra, a testmozgásra, a táplálkozásra és a pozitivitásra koncentráltam. Ahogy a változtatásokat elvégeztem, alig tudtam elhinni, hogy betöltöttem a 40-et anélkül, hogy törődtem volna magammal. Feszült voltam korábban, letargikus és üres, de mégis addig vártam azzal, hogy felmérjem az életemet, amíg csak nagyon rosszul nem lettem.
Teljesen megváltoztattam a étrendemet is, elhagytam a tejet, a cukrot, a glutént, a koffeint és az alkoholt. Aztán találtam egy kifejezetten rákos betegekkel foglalkozó személyi edzőt, és elkezdtem edzeni. Három hónappal később már a hagyományos edzőteremben sportoltam a többiekkel, ez újjáépítette az önbizalmamat.
Nem sokkal később javult az állapotom. Nagyon sok minden megváltozott közben. Nemcsak velem, hanem a családommal is. Élvezem, hogy teljes munkaidőben anya vagyok. Imádok a tengerparton futni vagy sétálni a családommal. Tudom, hogy egyike vagyok a szerencséseknek, de kitartok amellett az álláspontom mellett, hogy utólag sem változtatnám meg a diagnózisom, akkor sem, ha lehetne. Őrülten hangzik, de igaz. Örülök, hogy rákos lettem.”
