Gyilkossággal vádolnak egy extrém testmódosítással foglalkozó férfit, mert 3 héttel azután halt meg az egyik vendége, hogy nála járt. Az elhunyt nő egy műanyag hópehely-implantátumot kért a kézfején lévő bőr alá. A 30 éves, ausztrál anyuka, Samantha Strickland halálát vérmérgezés okozta, 7 éves lánya talált rá holtan.
A haláleset még 2017-ben történt, a Samantha halálát okozó tetoválószalon-tulajdonos, a 37 éves Brendan Russell a napokban kerül bíróság elé. A testmódosítónak nem ez az első rendőrségi ügye, korábban azzal vádolták meg, hogy illegálisan végzett nőinemiszerv-csonkítást, ráadásul olyan brutálisan módon, hogy a nő vaginájának egy részét forró vasalóval égette ki.
Woman died after getting plastic snowflake implanted into her handhttps://t.co/jteRtbGrNm
Sent via @updayUK— ❌🇬🇧🇺🇸You’vegottaLarf🇮🇱🏳️🌈 (@Karelcb) 2018. augusztus 13.
Idén májusban letartóztatták a gyilkossági ügy miatt, és bezáratták a tetoválóstúdióját, ahol többek között szemtetoválást is vállalt.
Russell azzal érvel, hogy több mint 10 éves tapasztalata van az extrém testmódosításokban.
(via)