nlc.hu
Egészség
Bukhatják az állami támogatást a szülők, akik nem viszik fogorvoshoz gyermeküket

Bukhatják az állami támogatást a szülők, akik nem viszik fogorvoshoz gyermeküket

Megvonná az állami támogatást azoktól a szülőktől az Országos Alapellátási Szövetség, akik nem viszik el fogorvoshoz gyermeküket, a felnőttektől pedig pár ezer forintos önrészt szednének a még államilag támogatott kezelések után.

Drasztikus javaslattal állt elő Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke is egyben. Nagy azt javasolja a kormányzatnak, hogy vonja meg a családi támogatás egy részét azoktól a szülőktől, akik nem viszik el gyermeküket azokra a fogászati kezelésekre, amelyeket az iskolai fogorvos javasolt. Szerinte kimeríti a veszélyeztetés fogalmát az, ha a szülő nem törődik gyermeke egészségével – írja a Népszava.

Úgy véli, ha az iskolakerülő gyerekek szüleitől meg lehet vonni a támogatást, akkor azoktól is meg lehet, akik nem vigyáznak gyermekük egészségére. Mert bár az elhanyagolt fogak nem okoznak azonnal életveszélyes helyzetet, hosszú távon visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethetnek.

Nagy Ákos másik javaslata a 3-4 ezer forintos önrész, amit a felnőtteknek kellene fizetniük a most még térítésmentes fogászati kezelésekért. Az alelnök szerint a pénzt a páciens visszakapná év végén, ha két szűrővizsgálat között elvégezteti a szükséges fogmegtartó beavatkozásokat.

Bár korábban hírt adtunk arról, hogy egyre több pénzt tesz az állam a fogorvosi ellátásba is a háziorvosi rendszerhez hasonlóan, ám az alapellátás érdekvédői szerint évi 30 milliárd forinttal többre lenne szükségük a praxisok rentábilis működtetéséhez. Bíznak abban, hogy drasztikus javaslataik hatására megkapják a kívánt többletet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top