Egészség

Kiírta a szélvédőjére, hogy új vesére vár, és kapott egyet

Megunta, hogy két éve vár új vesére, és radikális megoldáshoz vonakodott.

Az angliai Coventryben élő Sunaina Singh súlyos vesebetegségben szenved. Két éve várólistán van, de egyelőre nem kaphatott új vesét. Két alkalommal az utolsó pillanatban fújták le a műtétét azzal, hogy mégsem alkalmas átültetésre az új szerv. Singh pedig úgy érezte, lassan minden értelemben elsorvad.

A férjével közösen sütemények kiszállításával foglalkoznak, ezért a férje sokat járja az országot autóval. A házaspár úgy döntött, kiírják a szélvédőre, hogy az egyikük új vesére vár nullás vércsoportú embertől – korábban a vércsoport miatt nem adhatta oda a saját veséjét a férj, Ram Kumar.

Forrás: BPM Media

Nem sokkal a felirat kihelyezése után egy 26 éves boltoni nő telefonált a megadott telefonszámon. Azt mondta, szívesen odadná az egyik veséjét Singhnek. A házaspár szerette volna alaposan átbeszélni a szervadományozást, mert komoly vállalásról van szó – a donor most éppen gondolkodik, Singh és Kumar a válaszára várnak. Sunaina Singh addig is azt tanácsolja mindenkinek, aki hajlandó ilyesmire, hogy lehetőségei szerint jelentkezzen szervdonornak, mert életeket menthet. (Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top