2018. Szeptember 24.

„Ha hajnali háromkor kommentelem a fotódat, tudd, hogy a szorongásom miatt van”

Ha valaha előfordult már veled, hogy éjjel, az alvás helyett az aznapi beszélgetéseidet játszottad le újra a fejedben, akkor ez a poszt neked szól.

Esvé

„Abban a pillanatban, amikor egy aggodalom megjelenik a gondolataim között, már nincs mit tenni. Merthogy ott ragad, és onnantól kezdve a lehető legváratlanabb pillanatokban veti rám magát és borítja el az egész tudatom. És még csak nem is ez a legrosszabb: merthogy az aggodalom, abban a pillanatban, ahogy befészkelte magát a gondolataim közé, törni-zúzni kezd, míg a végére teljesen megfeledkezem azokról a dolgokról, amik valójában számítanak.”

Annak, akinek elképzelése sincs arról, milyen lehet egy szorongással küszködő ember élete, Amy Weathers bejegyzését mutatnám meg, amelyet a napokban osztott meg a Love What Matters oldalán. A fiatal, amerikai nő hosszú éveken keresztül élt a mentális betegség fogságában; sokáig nem kért segítséget, mert úgy vélte, egyedül is meg tud birkózni a félelmeivel, az állandó kattogással, a szűnni nem akaró fáradtsággal. Aztán megváltozott valami.

Kép forrása: Love What Matters

„Akkoriban már rég nem gondolkodtam logikusan; a legegyszerűbb dolgokhoz is hatalmas lelkierőre és elhatározásra volt szükségem. Egyszer csak, derült égből villámcsapásként úgy éreztem, belefáradtam az állandó küzdelembe, a vég nélküli kattogásba. Akkor még hittem, hogy úrrá leszek ezen a fáradtságon. Hogy, mint a végkimerülés határán lévő hörcsög, én is dönthetek úgy, hogy leszállok a kerékről, és pihenek egy kicsit. De nem így lett.”

Amy végül akkor kért segítséget, mikor tudatosult benne, hogy a szorongása már a mindennapjaira is kihat. Mint írja, a fáradtsága egy ponton túl haragba váltott, majd teljesen megmagyarázhatatlan dühkitörések formájában jelentkezett. „Amikor már az emberi kapcsolataimat – a házasságomat és a barátságaimat – is kockára tettem a szorongásom miatt, orvosi segítséget kértem. Ez volt az első lépés, és a legfontosabb.”

Amy emellett egy sor önvédelmi módszert is bevetett, hogy lecsendesítse végre a folyton pörgő elméjét:

Teleírt egy lapot azzal, mit szeret magában: „Ezt a nehezebb napjaimon még ma is hangosan felolvasom magamnak elalvás előtt, vagy egy olyan helyzetben, amikor magabiztosságra van szükségem”.
Nem fojtotta többet magába az érzéseit: „Beszéltem róla. Írtam róla. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy kordában tartsam a szorongásomat, még mielőtt a szorongás lesz ismét úrrá rajtam.”
Otthagyta a közösségi médiát: „Semmi jó nem származik abból, ha az elsők között olvashatom el az összes rossz dolgot, ami aznap a világban történt.”
Nem akarta egyedül megoldani: „Felhagytam azzal, hogy egyedül akarjam megoldani a problémáimat, és engedtem, hogy a körülöttem lévő emberek segítsenek.”

„Fogalmam sincs, hogy valaha ebben az életben legyőzöm-e majd a szorongásomat. Fogalmam sincs, hogy lesz-e olyan pillanat, amikor a magasba emelem a két kezem, és azt kiabálom majd felszabadultan, hogy győztem. De azt tudom, hogy erős vagyok. És tudom azt is, hogy képes vagyok rá. És történjék bármi is velem egy-egy napon, a szívemmel mindig igyekszem majd meggyőzni az agyam, hogy minden sokkal jobb, mint amilyennek tűnik.”