nlc.hu
Egészség
Anyatejéből készített szappannal gyógyította meg kisfia ekcémáját

Anyatejéből készített szappannal gyógyította meg kisfia ekcémáját

Először szkeptikus volt, de az eredményekkel nem tud vitatkozni.

Néha az az érzése van az embernek, hogy a házi praktikák köröket vernek az orvostudományra. Erre a következtetésre jutott Joy Evans, egy 35 éves brit édesanya is, aki saját anyatejéből készített házi szappannal gyógyította ki másfél éves kisfiát az ekcémából – írja a LadBible.

Evans minden létező kezelést kipróbált már, legyen szó a gyerekorvos által felírt gyógyszerekről vagy a patikus által javasolt krémekről, de nem hatott semmi, a kellemetlen bőrbetegség pedig már féléves kora óta kínozta a kis Finlay-t.

Végül „felcsapta” az internetet, hogy alternatív megoldások után nézzen, és hamar megakadt a szeme egy szokatlan javaslaton. Hallgatott a megérzésre, elkészítette az anyatejes szappant, és láss csodát, egy hónap használat után elkezdtek halványodni a baba testén éktelenkedő vörös foltok.

Először kicsit szkeptikus voltam, de nagyon reménykedtem benne, hogy be fog válni. Pontosabban azt reméltem, hogy enyhíti majd a tüneteket, kevésbé fog viszketni a bőre, és jobban érzi majd magát. De az eredmény minden várakozásomat felülmúlta

– nyilatkozta az anya.

Thinkstock

A nő elmondása szerint a különleges háziszappan ránézésre éppen olyan, mint a bolti, de lágyabb, nedvesebb, és nem habzik a víztől. A legfontosabb azonban az, hogy használ.

Azt hiszem, mindenkinek más és más a bőre, és mindenkinek más használ. Nekünk ez bevált. Ráadásul olcsó, mivel a fő hozzávaló ingyen van

– tette hozzá a megkönnyebbült anyuka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top