Egészség

Az ötösök után kapott zsebpénzéből vett adományt a Démétér Háznak a kis Fruzsi

A felnőttek is példát vehetnének róla!

Az iskolában szerzett ötösök után kapott zsebpénzéből vásárolt adományt a Démétér Háznak egy általános iskolás kislány – olvasható az alapítvány Facebook-oldalán.

A Démétér Alapítvány célja, hogy a csontvelő-átültetésen átesett gyermekek otthonos körülmények között, szüleik közelségében gyógyulhassanak. Fruzsika is a Démétér Házban épült fel: két évvel ezelőtt, októberben költözhetett haza a családjához, azóta pedig minden egyes ötös után 100 forintot kapott az édesanyjától.

A kislány most úgy döntött, hogy az összegyűlt pénzből meg szeretné hálálni a sok szeretet és gondoskodást, amelyet a Démétér Házban kapott, ezért megvásárolt két etetőszéket az alapítvány „kívánságlistájáról”, amelyen olyan tárgyak szerepelnek, amelyekre új épületszárnyuk berendezéséhez van szükségük.

Ha te is segítenéd a Démétér Ház működését, erre a linkre kattintva te is vásárolhatsz a kívánságlistájukról!

Démétér Alapítvány/Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top