nlc.hu
Egészség
Egy egész falu fogott össze a súlyosan beteg kislányért

Egy egész falu fogott össze a súlyosan beteg kislányért

Hanna háromszoros agyvérzéssel és vesevéna-trombózissal született, így maradandó agykárosodást szenvedett. Bal oldalát szinte egyáltalán nem tudja használni. A kislány gyógyszerköltségei havonta 60 ezer forintra rúgnak, miközben csupán 6000 forint állami támogatást kap a család.

Az egész falu összefogott a 2 és fél éves éves Hanna gyógyulása érdekében a Heves megyei Nagyúton – számolt be az RTL Híradó. A kislány születésekor maradandó agykárosodást szenvedett, bal kezével nem tud fogni és a bal lába is gyenge, így állni és járni sem tud.

A kislány édesanyja azt mondta, korábban az orvosok nem biztatták semmi jóval: „Az orvosok azt mondták, hogy ilyen szintű agysérülés mellett nem várható, hogy ő bármikor is önálló életet fog élni, és, hogy örüljünk, ha egyáltalán cumisüvegből enni fog. De ezt most túlléptük, mert eszünk kanálból, iszunk pohárból.” Ráadásul jobb kezével egyedül eszik.

Betegsége után évi 6 ezer forintos támogatás jár a kislány családjának, miközben a gyógyszerei, a vitaminjai és a tápszerei 60 ezer forintba kerülnek havonta. Ezt a szülők alig tudják kigazdálkodni. 

A helyiek műanyagkupakokat kezdtek gyűjteni – kilóját 55 forintért lehet eladni –, hogy az abból befolyó bevétellel a kislány családját támogassák. A pénzből esélyük lenne kifizetni a műtétet, ami után jelentősen javulhatna Hanna állapota.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top