Csendes város Mezőberény, ahol Kovács Gabriella lakik. Amíg a gyerekek kicsik voltak, gyorsan elteltek a napok, de amióta önállóbbak, bizony akad üres órája Gabinak. A valaha virágkötőként és lakberendezőként dolgozó nő pedig találni akart valamit, amivel hasznosan és kreatív tölti ki az idejét.
„Nem szégyellem elmondani, hogy az első házasságom idején nagy szegénységben éltem, és ezt nem tudom elfelejteni – meséli Gabi. – Akkor megfogadtam, ha olyan helyzetbe jutok, hogy már én segíthetek másokon, meg fogom tenni. A második férjem megteremtette nekem az otthont, a biztonságot, és mindenben támogat. Csakhogy reggeltől estig dolgozik, és amíg a gyerekek iskolában vannak, bizony akad néhány üres órám.
A Facebookon böngésztem a híreket, amikor egyszer rábukkantam egy közösségre, akik ún. varázshajat horgolnak. A közösséget egy alaszkai hölgy indította el, olyan daganatos betegek számára készítik a fejfedőt, akik elvesztették a hajukat a kezelések közben. Csak néhány napig gondolkoztam, amíg eldöntöttem, hogy ez a rám váró feladat. Felvettem a kapcsolatot vele, és elmondtam, hogy Magyarországról keresem. Csakhogy az a válasz jött, hogy utazzak el hozzá, tanuljam meg a technikát, és utána tud bevenni a csapatba. Ez lehetetlen volt.
A nagymamámtól én már 9 évesen megtanultam horgolni. Akkoriban a szövetkezetbe dolgozott be, komplett babaruhákat készített. Nekem csak arra volt szükségem, hogy rájöjjek, a varázssapkát hogyan kell készíteni. Tovább kutakodtam, és rájöttem, hogy az elsőnek megtalált szervezeten túl is vannak csoportok, nők, akik ilyesmivel foglalkoznak. A Pinteresten számos példát találtam, így egyedül vágtam bele.
Kovács Gabriella
Az első két varázssapkát a Szegedi Gyermekklinika Hematológiai és Onkológiai osztályára vittem. Hogy miként fogadták, valójában nem tudom, talán csodálkoztak is, remélhetőleg valakinek örömet okozott. Igazából a közösségi média segített abban, hogy tudjam, jó, amit csinálok, szükség van rá. Megosztottam ugyanis az oldalamon az ötletet, és megdöbbenve vettem észre, hogy több mint 3000 másik ember osztotta tovább. Onnantól nem volt megállás.”
Aranyhaj fonata a favorit
A kislányok a legjobban a mesehősök gyönyörű hajzuhatagára vágynak. Gabi elmondása alapján kiderül, hogy Aranyhaj hosszú, szőke tincseivel senkié sem vetekedhet… ha kívánságot teljesít, akkor ezt kérik a kislányok.
„Az én kedvencem Ariel vörös tincse – de őt még senki sem kérte tőlem. Készítettem már Jázmint, Aladdin kedvesének fekete haját, de a legtöbben Aranyhajét kérik.
Az érintettekkel beszélve tudtam meg, hogy a megkopaszodott fejbőr milyen érzékeny. Sokszor sebes, legtöbbször fázós. Nem azért viselnek kendőt a kicsik és a felnőttek, hogy takarják a betegséget, hanem azért, mert a paróka nem kényelmes, szúr; izzadnak alatta nyáron, nem elég meleg télen. Finom, meleg sapkát pedig nem kapnak.
A kislányokat szó szerint elvarázsolja a varázssapka, és mivel nem csupán hajfonat, hanem gyöngyökkel, virággal kivarrt csudaság, imádják. Minél hosszabb, minél csillogóbb, annál inkább szeretik.
Valljuk be, amikor meglátunk valakit, aki parókát hord – a szemünk és az agyunk kilép a kontroll alól és bámulni kezdi. Az agy érzi, hogy valami nem stimmel, a túl tökéletes frizura birizgálja. Amikor aztán észrevesszük, hogy az illetőnek se szemöldöke, se szempillája, túl sovány, fehér a bőre – már késő. Túl sokáig bámultuk, talán zavarba is hoztuk.
„A kislányoknak való sapka látványos, mókás, mesebeli hercegnőssé varázsolja őket. Én pedig szeretném, ha a sapkák segítenének. Elsősorban komfortérzetet adnának, másodszorra derűt. Bár én eleinte csak gyerekeknek akartam készíteni, nemrég felnőttek is megkerestek. Egy harmincas mellrákos nő és egy daganatos 60-as hölgy. Akkor átalakítottam a varázssapkát felnőttesre. A barna, a fekete színvilág dominál náluk, kiegészítőnek pedig virágok, csatok – amit hangulatuknak, ruházatuknak megfelelően váltakoztathatnak, a gyöngyök lemaradtak már. Ezek rövidebb, letisztult fazonok, a homlokból kiindulva hajat imitálva.
Gabinak egy ismerős anyuka mondta el, hogy édesanyjának hónapokig nem talált semmit, végül csak egy Hello Kittys sapkát, az volt olyan, amit a bőre szeretett. „Az én szüleim rákban haltak meg, de olyan gyorsan, ott még nem volt lehetőség a túlélés utáni vigaszra, vagy a gyógyulás napjait megszépíteni. Ezt a rossz periódust, amikor a betegséget diagnosztizálják, a műtét fájdalmát, a kezelések kiszolgáltatottságát bármivel, amivel oldani tudjuk, oldani kell. Én ezt tudom megtenni. Sokszor postázom a sapit, ilyenkor a postaköltséget el szoktam kérni, vagy segítenek a barátok, hogy eljusson, és semmilyen költség ne legyen rajta. A férjem Kecskemétre vitt egyet, egy barátunk Szabolcs-Szatmár megyébe.
Akinek volt érintettje a családjában, tudja, hogy a hozzátartozók a Holdra is elmennének, onnan hoznának holdkövet – ha az segítene, hogy a beteg meggyógyuljon. Nincs az a módszer, nincs az a lehetőség, amivel ne élnének: mindent megvesznek, erőn felül. Egy kisgyereknél a paróka ideiglenes dolog, ha én azzal tudok segíteni, hogy azt sem kell megvenni, hanem találnak egy sokkal jobb megoldást, akkor itt vagyok – horgolok!
300 gramm fonalból
Gabriella maga vásárolta a fonalakat, hosszan kísérletezett. Akart nagyon jót, minőségben is – de a 100 százalék babafonal mégsem vált be.
„A puha fonal a jó, de nem mindegy, milyen szálú – avat be a titokba a mezőberényi anyuka. – A vastagabbat a hajra hagyom meg, a vékonyabbat a virágmintára, díszítésnek, a közepes vastagságúból készül a fő rész. Nagy horgolótűvel dolgozom, félpálcával. Egyes részeknél, mintha subáznék, hátul összepödröm. Ma már olyan gyorsan megy, hogy egy film alatt elkészülök a nagyjával. A száz éves női tudás teremt újat a kezem alatt, sokszor eszembe jut a nagymamám, bárcsak látná.
Szívesen megtanítanám én másoknak is, örülnék is, ha többen csatlakoznának. Segítőim már most is akadnak. Nemrég valaki két nagy zsák fonalat hozott, egy másik ismerős az évek alatt összegyűjtött, turiból kiválogatott gyönyörű indiai ruhákról mind levágta a gyöngyöt, csillogó ékkövet; megint más pedig azért keresett, hogy az egész sapkát nem vállalja, de ha nekem jó, szívesen horgol virágokat, amiket én díszítésnek használhatok. Eleinte követtem az amerikai mintát, ezeket a díszeket ragasztópisztollyal rögzítettem, de a másik oldalán szúrós lett. Rájöttem, hogy annyira érzékeny a bőr, amivel érintkezik, hogy mindenhol pihe puhának kell lennie. Azóta ezt is finoman horgolom hozzá.
Nemrég a mellrákosok világnapján, amit a városunk séta programmal tett emlékezetessé, kiállították a sapkáimat a polgármesteri hivatalban, sőt a séta végén látni lehetett.
Valójában azt kell mondanom, 300 gramm fonalból tudom más pillanatnyi boldogságát meghorgolni, és ha ennek híre megy, akkor én leszek a legboldogabb.
Jusson el azokhoz, akiknek örömet okoz, és legyenek olyan nők, akik hasonlóképpen tudnak cselekedni. A gyógyulás a cél, és ha a lélek gyógyul, a test is fog.”
