nlc.hu
Egészség
Eddig nővérek voltak, mostantól fivérek a nemváltó egypetéjű ikrek

Eddig nővérek voltak, mostantól fivérek a nemváltó egypetéjű ikrek

Egyszerre vetette magát alá nemátalakító műtétnek egy egypetéjű ikerpár, akik lányként látták meg a napvilágot, de most már transznemű férfiak lettek.

Jack és Jace Grafe 23 évesek, de életüket Jaclyn és Jennifer néven kezdték 1995-ben egy baltimore-i konzervatív, keresztény családban. Az ikerlányok sokszor imádkoztak azért gyerekkorukban elalvás előtt, hogy fiúként ébredjenek fel, de ehhez 21 éves korukig várniuk kellett.

Nagykorúvá válásuk előtt nem sokkal, 2017 áprilisában kezdték el a hormonterápiát, majd augusztusban átestek a melleltávolító műtéteken is.

Gyerekkorukban senkinek, még egymásnak sem mertek beszélni a bennük szunnyadó érzésről, hogy rossz testbe születtek. A középiskola alatt egyre többször vettek részt beöltözős, jelmezes bulikban, ahol rendre férfiruhába öltöztek, ilyenkor érezték magukat igazán természetesnek.

A középiskola után levágatták a hajukat, majd leszbikus lányokként próbálták megtalálni a boldogságot, de hiába vonzódtak a lányokhoz, női testben mégsem voltak boldogok.

Két évvel később már mindketten transznemű férfiként tekintettek magukra, akik a nemátalakító folyamatra várnak.

A hormonterápia és a nemátalakító műtét után már nemcsak a munkahelyükön és otthon tekintik őket férfiaknak, hanem már jogilag is, már a jogosítványukban is férfiként szerepelnek.

Egy közelmúltban végzett kutatás szerint az egypetéjű ikrek gyakrabban érzik, hogy rossz testbe születtek, mint kétpetéjű társaik. A Journal of Sexual Medicine című szaklapban megjelent tanulmány készítői 23 egypetéjű és 21 kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak, és megállapították, hogy az egypetéjű ikrek 39 százaléka tapasztal hasonlót, míg a kétpetéjű párok egyike sem számolt be nemi identitászavarról.

SWNS

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top