nlc.hu
Egészség
Nagymamákkal pótolták a pszichiátereket Zimbabwéban

Nagymamákkal pótolták a pszichiátereket Zimbabwéban

Az afrikai országban mindössze 12 pszichiáter volt, kiképezték hát a nagymamákat.

A 16 milliós Zimbabwéban összesen 12 pszichiáter dolgozott, pedig arányaiban nem volt kevesebb mentális beteg, mint máshol. A 444 cikket írt Dixon Chibanda – egy a 12 pszichiáter közül – programjáról, melynek keretében idős nőket, nagymamákat képeztek ki, hogy mentális terápiákat végezzenek a rászorulókkal.

A terápia résztvevői

Chibanda nem csak tanított, de az idős segítőktől tanulta meg például, hogy nincs sok értelme olyan nyugati kifejezéseket tanítani nekik, mint depresszió és mentális zavarok. Helyette inkább a helyi közösségekben ismert  fogalmakkal kell dolgozni. Így született a koncepció, amely egyszerre épült az alacsony intenzitású terápia ismert eszközeire épp úgy, mint a helyi őslakos közösségek felhalmozott tudására és hiedelmeire – írja a 444.

Az egyik idős terapeuta módszere látszólag egyszerű: megkéri a mellé leülő idegent, hogy mesélje el, mi bántja, majd beszélgetésbe bonyolódva segíti, hogy az idegen maga jöjjön rá olyan lépésekre, amelyekkel kiutat találhat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top