nlc.hu
Egészség
Durva! 200 piercing borítja Ferenc arcát

Durva! 200 piercing borítja Ferenc arcát

Ha Orosházán élsz, számodra valószínűleg nem lesz ismeretlen Ferenc, az Orosházi Vasember, akinek csak az arcát legalább 200 piercing díszíti. Róla tényleg elmondható, hogy saját édesanyja sem ismerne rá.

Fotógalériát állított össze a Blikk Ferencről, az Orosházi Vasemberről. Nevét nem testpáncéljáról, hanem az arcát borító több mint 200 piercingről kapta. A 46 éves férfi a lapnak elmondta, hogy kamaszkorában kapott rá a testmódosításra, amikor az orrába tetettet egy piercinget. Bevallja, hogy édesanyja korábban sokat sírt fura hobbija miatt, de Ferenc úgy érzi, hogy erre született, és csak így tud kiteljesedni igazán, mostanra csak az arcán 200 módosítást végzett el.

Ez is érdekelhet Megnézem

„Meztelennek érezném magam az ékszereim nélkül. Egyszer kivettem őket, de borzalmasan éreztem magam” – mondta Ferenc. Orosházán, ahol már jól ismerik, mostanra csak kevesen botránkoznak meg, ha meglátják őt az utcán. „A gyerekek nagyon szeretnek, volt olyan, hogy egy egész csapat lurkó integetett nekem az utcán, azt üvöltve, hogy ott a Vasember!” – mesélte nevetve.

S hogy milyen az élet 200 piercinggel az ember arcán? Nem könnyű, ezt Ferenc is elismeri. „Az evés nehezen megy, szinte alig eszem. Hason nem tudok aludni, csak a hátamon, és mindennap órákat vesz igénybe, hogy fertőtlenítsem őket. Az orvosok már jól ismernek, mindig kérdezik, hogy most éppen mibe akadtam bele” – mondta.

Ferenc most azon töri a fejét, hogy mivel folytassa a testmódosítást. Amíg erre rájön, addig másik szenvedélyével, a növényszobrászattal tölti el az idejét.

Képünk illusztráció, forrása: pexels.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top