nlc.hu
Egészség
Száraz január: folytasd tovább egészen tavaszig!

Száraz január: folytasd tovább egészen tavaszig!

Az ünnepeket követően ismét fellángolt az önmegtartóztatás tüze, azonban mielőtt felkészülnénk a feles februárra, érdemes belegondolni, hogy milyen hatásai vannak az alkoholfogyasztásnak télvíz idején.

A száraz január – az angol nyelvű oldalakon Dryuary vagy Drynuary – a száraz november mintájára egyre népszerűbb fogadalom, amelynek követői vállalják, hogy az év első hónapjában nem fogyasztanak alkoholt. Ez dicséretes, főleg az ünneplésben-bulizásban sűrű december után, azonban ha már belevágtunk, érdemes lehet akár egészen tavaszig várni a következő poharazgatással, azt is megmondjuk, miért.

Miért iszunk többet a téli hónapokban?

A rövid válasz az, hogy hideg van és sötét. Amikor hideg van, jólesik egy kis „lélekmelegítő”, annak ellenére, hogy valójában az alkoholfogyasztás eredményeként több hőt veszítünk a szabadban, mint egyébként, de belül – egy darabig – valóban kellemes, meleg érzés járhatja át a tagjainkat.

De nem csak ez az egyetlen ok: télen, éppen a hideg miatt több időt töltünk zárt térben, ami azt is jelenti, hogy többet vagyunk másokkal összezárva. Az alkohol pedig segít oldani a gátlásokat, így jobban el tudjuk viselni mások jelenlétét – erre még visszatérünk. Egy 2016-os kutatás ugyanis azt találta, hogy egy pohár sör jelentősen növelte a vizsgált alanyok empátiaszintjét, és a társas helyzetekben szorongó emberek is könnyebben tudták kezelni a szituációt egy pár korty után.

Ha elterveztük, hogy januárban nem iszunk, érdemes kibírni tavaszig (Fotó: iStockphoto)

Visszatérve mások elviselésére, sokan egyszerűen introvertáltak, így kevésbé van igényük a társaságra, ugyanakkor a rövidebb napok és hosszabb ideig tartó sötétség időszakában könnyen felütheti a fejét az úgynevezett szezonális depresszió. Ez egy természetes folyamat, mivel a kevesebb fény kissé átrendezi a szervezetünk kémiai egyensúlyát, ami miatt fáradtabbnak, kedvetlenebbnek érezzük magunkat és másra sem vágyunk, mint hogy otthon bekuckózzunk egy puha pokróc és a kedvenc sorozatunk mellé. A depressziós tünetegyütteseknek azonban velejárója a megnövekedett alkoholfogyasztás is, nincs ez másképp a téli időszakra jellemző változattal sem.

A hideg időjárás az emberi test metabolizmusát is megkavarja, ilyenkor ösztönösen több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe. Az alkoholban pedig jókora adag kalória található, noha a kutatások egyelőre megoszlanak azt illetően, hogy a szesz tekinthető-e megfelelő tápanyagforrásnak, vagy sem. Ami tény, hogy egy pohár vagy egy feles átlagosan nagyjából 100 kalóriát tartalmaz, és akkor még nem beszéltünk a különféle likőrökhöz és hasonló italokhoz adagolt cukorról. Egy, a brit ivók szokásait vizsgáló kutatás például azt találta, hogy akár napi kalóriabevitelük 27 százalékát vihetik be alkohol formájában.

A téli hónapok emellett kedveznek a nagy vedeléseknek, sőt már a halloweennel kezdetét veszi egy sor olyan ünnep, amikor a társaságok összejönnek, és jól érzik magukat, ebből ritkán maradhat ki az alkohol, főleg Magyarországon. Az óév elmúltával azonban nincs vége a sornak, hiszen jönnek a farsangi bálok és Valentin-napi bulik, ami nem segít egy esetleges józansági fogadalom betartásában.

A téli ivászatnak sokáig nyögjük az árát

Most ne is beszéljünk arról, hogy a sötét, hideg napokon a másnaposság külön büntetés, arról viszont fontos megemlékezni, hogy az alkoholfogyasztásnak vannak komoly, hosszú távú hatásai.

Az orvostudományt pedig éppen ez érdekli, ezért elsősorban a rendszeres alkoholfogyasztást, illetve a gyorsan, nagy mennyiségben elfogyasztott alkohol esetét vizsgálják. Előbbit az amerikai járványügyi központ, a CDC úgy definiálja, mint heti 15 pohár ital elfogyasztása férfiak és 8 pohár nők esetén. A második kategóriába pedig az tartozik, amikor két órán belül több pohár italt is elfogyasztunk. A férfiaknál ez a szám öt, a nőknél négy.

Az alkohol káros hatásai hosszú távon összeadódnak: az évek múlásával növekszik a különféle – főleg a tápcsatornát érintő – daganatos megbetegedések kockázata, még az enyhe ivóknál is. Az alkohol emellett olyan krónikus betegségeket is súlyosbíthat, mint például a csontritkulás vagy a diabétesz. De ahogy feljebb írtunk a kalóriákról, az alkoholfogyasztás hosszú távon a túlsúly kialakulásához is hozzájárul.

Alkohol helyett a száraz januárra

Ha szeretnénk letenni a poharat, de nem szeretnénk lemondani az iszogatás összes pozitív hozadékáról, néhány ügyes trükköt vethetünk be. Ami a hőérzetet illeti, gondoskodjunk róla, hogy otthonunkban megfelelő legyen a fűtés – ellenőrizzük a szigetelést, esetleg vegyünk fel még egy pulóvert –, így kevésbé fogjuk érezni a késztetést egy pohárka lélekmelegítőre. Emellett fogyasszunk csípős ételeket, de ha kevésbé szeretjük a nyelvünk felperzselését, egy kis gyömbérrel vagy fahéjjal is felturbózhatjuk az étrendünket, ezek is át tudnak melegíteni egy kissé.

Ami a fényhiányt illeti, ez ellen is tehetünk valamit. Vásároljunk barátságos fényű lámpákat, amikor pedig egy pillanatra is kibújik a nap a felhők mögül, sétáljunk egy nagyot! A sport is segít a téli levertség leküzdésében, mivel át is melegít, és endorfint is termel, így több legyet is üthetünk egy csapásra, nem beszélve arról, hogy a sportolással ledolgozhatjuk a bevitt kalóriák egy részét.

Ha egyedül érezzünk magunkat, keressünk valamilyen társas elfoglaltságot, akár egy új hobbi formájában. Érdemes azonban résen lenni, ugyanis az alkoholfogyasztás esélye megnő a társas nyomás alatt, vagyis ha a baráti társaságunk tagjai kínálgatni kezdenek „Csak egy kortyot!” felkiáltással. Ilyenkor nyugodtan mondjuk meg nekik, hogy ne nyomuljanak, szükség esetén pedig válasszunk olyan alkoholmentes italt, amely ránézésre hasonlít valamilyen piára, ezzel már a jóindulatú tukmálást is könnyebben háríthatjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top