nlc.hu
Egészség
Nevetséges kártérítést kapott a munkájába belerokkant postás

Nevetséges kártérítést kapott a munkájába belerokkant postás

38 ezer forintot ajánlottak fel neki, miután 28 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála.

A 41 éves Kiss István több mint 20 évet dolgozott a Magyar Posta alkalmazásában. Szerette a munkáját, de idővel nagyon kikezdte az egészségét a folyamatos cipekedés: orvosai végül kerek perec közölték vele, hogy ha nem akar lerokkanni, muszáj lesz másik munkahelyet keresnie.

István bemutatta az orvosi papírokat a munkáltatóinak, mire üzemi balesetnek minősítették foglalkozási megbetegedését, és felmondtak neki azzal az indokkal, hogy egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a munkakörét. Ezután jött a hideg zuhany: 21 ledolgozott év után mindössze 38 ezer forint (!) kártérítést ajánlottak fel neki. István ezt természetesen nem fogadta el – írja a Blikk.

A csalódott férfi részletesen beszámolt a lapnak arról, mi vezetett ahhoz, hogy ennyire leromlott az egészségi állapota:

Mivel nem éppen fejedelmi a fizetés, sokszor munkaerőhiány van. A leveleket azonban ki kell vinni, így sokszor a helyettesítések miatt dupla súlyt cipeltem. Az évek alatt annyira tönkrement a vállam, hogy operálni kellett. Pokoli fájdalmaim voltak, de ösztönzött, hogy ha meggyógyulok, mehetek vissza dolgozni. A végén mégis sorsdöntő választás elé állítottak az orvosaim: azt mondták, ha folytatom ezt a munkát, súlyos egészségkárosodást szenvedek, de hozzátették, már így sem leszek soha egészséges ember. Nevetségesnek tartom, hogy 38 ezer forinttal akartak kifizetni ennyi év után

– mesélte, majd hozzátette: az orvosai nagyon komolynak számító, 28 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála, ilyen esetekben pedig milliós nagyságrendű kártérítéseket szoktak megítélni a bíróságon. Hozzátette, egyelőre bízik benne, hogy még peren kívül megegyezhet a Magyar Postával.

A Blikk megkereste a Magyar Postát, akik lényegében azt írták, „biztonságot és egészséget nem veszélyeztető munkakörülményeket igyekeznek biztosítani”, a kézi anyagmozgatás súlykorlátait pedig „munkavédelmi szabályzat tartalmazza, amelynek kötelező a betartása”. A munka könnyítése érdekében „rendelkezésre bocsátanak segédeszközöket, kerékpárt vagy kézi kocsit”.

Címkép: Máthé Zoltán/MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top