Ibu Robin Lim
Amerikai-fülöp-szigeteki bába, a Yayasan Bumi Sehat nevű, Bali központú nonprofit szervezet megalapítója, számos nagy sikerű könyv írója. A Yayasan Bumi Sehat egy egészségügyi, oktató és szüléscentrum, Indonéziában négy helyen elérhető az ellátása, amelyet mindenki igénybe vehet anyagi helyzetétől függetlenül. Robin Lim fontosnak tartja a szüléssel kapcsolatos jogokat, nagy hangsúlyt helyez arra, hogy béke és nyugalom lengje körül a baba megérkezését. Neki és csapatának köszönhető, hogy Indonéziában több ezer szegény nő tapasztalhatta meg a békés, megerősítő szülés élményét. A CNN ezért a munkájáért 2011-ben neki adományozta a Hero Of The Year díjat.
Michel Odent
A francia Pithiviers kórházban 1962-től 1985-ig a sebészeti és a szülészeti osztályt vezette, itt kezdte vizsgálni a szülési folyamat környezeti tényezőit. Ő vezette be a köztudatba az otthonos szülőszoba, a vajúdókád és a várandósoknak szóló énekórák fogalmát. Kórházi munkája után otthonszüléseknél dolgozott. Odent alapította meg a londoni Magzatiegészség-kutatóközpontot és annak adatbázisát, amely epidemológiai szakirodalom használatával kutatja az ember születés körüli életeseményei és későbbi egészségi állapota közti összefüggéseket. Odent a szerzője az első orvosi szakcikkeknek, amelyek a szülés utáni órában történő szoptatással foglalkoznak. Tizennégy könyvet publikált, ezek huszonkét nyelven elérhetőek. Könyveiben gyakran rámutat arra, hogy a csökkentett új-agykérgi (neokortikális) aktivitás a szülő nő egyik leglényegesebb szükséglete. Ez a csökkentett racionális tevékenység teszi lehetővé az ún. „magzatkilökő reflex” aktivitását.
Mi a legnagyobb eredménye? Mire a legbüszkébb?
Ibu Robin Lim: Az első gyermekemet otthon szültem nyugodt, háborítatlan körülmények között a bábák támogatásával, és szeretettel tápláltam az anyatejemmel. Ekkor még szinte tinédzser voltam. Néha azt látom, hogy az anyáknak küzdelmet jelent belehelyezkedni a baba utáni új életbe. Szerencsésnek tartom magam, meg tudtam tapasztalni az anyaság áldását, és a hivatásom ebből született, ezzel megtaláltam életem célját. Az emberek gyakran csodálkoznak, hogy volt időm könyveket írni, tanítani és gyermekeket fogadni a világba (Ibu nyolc gyermek édesanyja – a szerk.). Ezt úgy tudnám megmagyarázni, hogy bár a családot mindig az első helyre tettem, az idő valahogy megtalált. A gyerekeim, majd az unokáim és azok a gyerekek, akik megtiszteltek engem azzal, hogy segíthettem nekik világra jönni, mind-mind inspirációt jelentenek számomra.
Michel Odent: Nagy jelentőséget tulajdonítok annak, amit 1977-ben mondtam és írtam a szoptatásról. Már évezredekkel ezelőtt is tudták, hogy milyen jelentősége van a szoptatás megkezdésének a születés utáni első óra során, de valahogy elfelejtettük. Mára a legtöbb mérvadó egészségügyi szervezet ezt az ajánlást osztja.
Mi változott a szülészeti ellátásban az elmúlt harminc-negyven évben? Mik a legjellemzőbb pozitív-negatív trendek?
Ibu Robin Lim: Nagy boldogság számomra, hogy vannak dúláink. Már két évtizede dolgoztam bábaként, amikor elhatároztam, hogy elvégzek egy dúlaképzést. Ez is mutatja, mennyire fontosnak tartom azt a támogatást, amit egy dúla adhat az anyának. Ma már azt látom, hogy van egyfajta nyitás a szülészeti ellátórendszerben, egyre több helyen kísérheti dúla az anyát a kórházban. Alapvető emberi jog, hogy a vajúdás és a szülés során egy folyamatos, odaadó törődést kapjon az anya. Hinnem kell abban, hogy a bábákat mindenhol a világon támogatni fogja az ellátórendszer. Ez lenne az alap.
Michel Odent: A legnagyobb változást a „műanyag-forradalom” váltotta ki. Az egészségügyi szakma képviselői műanyag csöveket kezdtek bevezetni a testbe, beleértve a vénákat és az epidurális területet. Ez a medikalizáció a szülészeten és a neonatológián is megjelent.
Mit gondol, melyik az a terület, ami a leginkább változtatásra szorul a szülészeti ellátásban?
Ibu Robin Lim: Naponta több mint nyolcszáz anya hal meg terhességi komplikációk miatt és szülés közben világszerte. Sokféle vélemény van azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne ezt megelőzni. Úgy gondolom, együtt kell dolgoznia minden egészségügyben érintett szakmabelinek, és találni egy egyensúlyt a medikalizáció és a nem medikális szemlélet, valamint a spirituális megközelítés (imádságok, tradíciók, bármi ami az anyát segíti, hogy biztonságban érezze magát) között.
Michel Odent: A legfontosabb talán az lenne, hogy találjunk új utakat a gondolkodásban. Az olcsó szintetikus oxitocin és a biztonságos császármetszés korában sok nő nem tapasztalja meg a szeretet hormonjának felszabadító hatását, és az újszülött babák nem találkoznak azokkal a hasznos mikrobákkal, amik normál esetben „betanítják”, beavatják az immunrendszert. Lehetetlen megkerülni a szokásos kérdést: Miért olyan nehéz a szülés? A medikalizált szemléletben túlbecsüljük a beavatkozások jelentőségét. Egyesek könnyen szülnek, másoknak hosszú, eredménytelen vajúdás után császármetszésük lesz. Ez a nagy eltérés az alapja annak, hogy kezdjünk el a szülésről másként gondolkodni. Ehhez meg kell értenünk azt, hogy a szülés fiziológiájának az agy fiziológiája az egyik fejezete, és a kulcs az, hogy még egy lépéssel előrébb menjünk, beemeljük és népszerűsítsük a neocortex gátló hatását. Az agynak ez a része több hasznos dologért felelős, de vannak olyan helyzetek, amikor kifejezetten gyengíthet bizonyos funkciókat. Ilyen eset a szülés is, ha a neocortex túl nagy szerepet kap. Tehát az a cél, hogy csökkentsük a szerepét. Egy nő könnyedén meg tudja szülni a kisbabáját bármilyen gyógyszeres beavatkozás nélkül. Van egy pont, amikor „elvágja magát” a világtól, és úgy viselkedik, ahogy egy civilizált embertől nem várnánk (például üvölt). Ez az a pont, amikor a neocortex „kikapcsol”, és pont ez kell a szüléshez.
Ennek alapján egyszerű összefoglalni, hogy mi szükséges a vajúdó nőnek: az, hogy biztonságban érezze magát. Mióta tudjuk, hogy a nyelv az egyik legnagyobb neocortexstimuláns, könnyű levonni a következtetéseket: a csend a legalapvetőbb szükséglet. Mostanáig azt sem vették komolyan, hogy a lámpát ne oltsák fel, míg fel nem fedezték a sötétség hormonját, a melatonint, ami szintén szükséges a szülés folyamatában, hiszen összedolgozik az oxitocinnal. Fontos fejben tartani, hogy minden figyelemfelkeltő szituáció stimulálja a neocortex aktivitását, így gátolja a szülés folyamatát.
Milyen jellemző problémák vannak Kelet-Közép-Európában e téren?
Michel Odent: Amikor összehasonlítjuk a jelenlegi szülészeti ellátást nemzetközi perspektívából, a közös pontok sokkal feltűnőbbek, mint a különbözőségek. Manapság ha meglátogatsz egy kórházi szülészetet, könnyen el is felejtheted, hol vagy: lehet Budapest vagy Honolulu is. Az egészségügyi személyzet ugyanazokat a technológiákat, eljárásokat használja, és ugyanazok a dokumentumok befolyásolják a munkájukat.
Mit üzenne az anyáknak? Mit üzenne a döntéshozóknak, szabályalkotóknak?
Ibu Robin Lim: Hiszek bennetek! – ezt üzenem az anyáknak. A törvényalkotóknak, döntéshozóknak: kérlek, ne harcoljatok! A háború sérüléseket okoz, amelyeket az anyák és a babák szenvednek el azért, mert az orvosok, bábák, csecsemősök, dúlák, törvényalkotók nem működnek együtt.
Michel Odent: Azt üzenem az anyáknak, hogy bízzanak a szülés közben felszabaduló oxitocinban, a „szégyenlős” hormonban. Szégyenlős, mert idegenek és megfigyelők jelenlétében nem termelődik. A törvényalkotók pedig tartsák fejben, hogy a születés az a szakasz az ember életében, amely az elmúlt évtizedekben a legdrámaibban változott nem jó irányban. Miközben számos tudományterület összefüggő kutatásaiból tudjuk: ez egy kritikus időszak a személyiség kialakulása szempontjából.
