Egészség

A súlyos beteg Selma Blair az Oscar-gála egyik királynője volt

Ha azt a szót mondom, méltóság, három olyan nő van, aki a hétfő hajnali Oscar-gála szereplői közül eszembe jut. Közülük is kiemelkedik a sclerosis multiplexszel küzdő Selma Blair.

A fél világnak több mint egy napja dallamtapadása van a Shallow című dalra, és mindenki azt találgatja, tényleg szerelmes-e egymásba Lady Gaga és Bradley Cooper, és ez jól is van így. Vitán felül Lady Gaga volt a gála egyik királynője tegnap, az örökifjú dáma, Helen Mirren pedig a másik. De nem mehetünk el szó nélkül még egy csodálatos jelenet mellett: az Oscar-gála legmeghatóbb bevonulása idén bizonyosan Selma Blair nevéhez fűződik, aki először jelent meg vörös szőnyeges eseményen, mióta sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nála.

Selma Blair a 2019-es Oscar-díj átadóján. (Getty Images)

Egy tavaly októberi napon jelent meg a 46 éves színésznő Instáján a poszt, melyben részletesen beszámolt arról, hogy kiderült, sclerosis multiplexben szenved, és bár hálás a sorsnak a csodálatos barátaiért és a klassz munkájáért, de bizony a betegség rendesen próbára teszi.

„Van, hogy elesek, elejtek dolgokat, a memóriámra köd borul időnként, és olyan, mintha a bal oldalam egy hibás GPS-től kapná az utasításokat. De igyekszem. Nem tudom előre, mikor mit rontok majd el, de megteszek mindent, ami tőlem telik” – írta akkor, hozzátéve, hogy újra teljes életet szeretne, bízva abban, hogy képes lesz még játszani a kisfiával, sétálgatni az utcán, és felülni a lova hátára. És azt ígérte, azon lesz, hogy az ő példáján keresztül minél többet megtudjanak az emberek erről a betegségről.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I was in this wardrobe fitting two days ago. And I am in the deepest gratitude. So profound, it is, I have decided to share. The brilliant costumer #Allisaswanson not only designs the pieces #harperglass will wear on this new #Netflix show , but she carefully gets my legs in my pants, pulls my tops over my head, buttons my coats and offers her shoulder to steady myself. I have #multiplesclerosis . I am in an exacerbation. By the grace of the lord, and will power and the understanding producers at Netflix , I have a job. A wonderful job. I am disabled. I fall sometimes. I drop things. My memory is foggy. And my left side is asking for directions from a broken gps. But we are doing it . And I laugh and I don’t know exactly what I will do precisely but I will do my best. Since my diagnosis at ten thirty pm on The night of August 16, I have had love and support from my friends , especially @jaime_king @sarahmgellar @realfreddieprinze @tarasubkoff . My producers #noreenhalpern who assured me that everyone has something. #chrisregina #aaronmartin and every crew member... thank you. I am in the thick of it but I hope to give some hope to others. And even to myself. You can’t get help unless you ask. It can be overwhelming in the beginning. You want to sleep. You always want to sleep. So I don’t have answers. You see, I want to sleep. But I am a forthcoming person and I want my life to be full somehow. I want to play with my son again. I want to walk down the street and ride my horse. I have MS and I am ok. But if you see me , dropping crap all over the street, feel free to help me pick it up. It takes a whole day for me alone. Thank you and may we all know good days amongst the challenges. And the biggest thanks to @elizberkley who forced me to see her brother #drjasonberkley who gave me this diagnosis after finding lesions on that mri. I have had symptoms for years but was never taken seriously until I fell down in front of him trying to sort out what I thought was a pinched nerve. I have probably had this incurable disease for 15 years at least. And I am relieved to at least know. And share. 🖤 my instagram family... you know who you are.

Selma Blair (@selmablair) által megosztott bejegyzés,

A sclerosis multiplex a központi idegrendszer, azaz az agy és a gerincvelő gyógyíthatatlan betegsége, mondhatjuk, hogy az emberi szervezet egyik legsúlyosabb tévedése. Egy olyan autoimmun betegség, melyben az immunrendszer idegenként azonosítja és pusztítani kezdi a saját fehérjéit, közelebbről azt az úgynevezett myelinhüvelyt, ami az idegrostokat szigeteli. Az eredmény a myelinhüvely állandó hegesedése, ami az idegek és az izmok működését fokozatosan rontja. A betegség első tünetei 20-40 éves kor között szoktak jelentkezni, és a nőket nagyobb eséllyel érinti. A tünetek között a végtagok zsibbadása, érzéketlenné válása, mozgáskoordinációs zavar és látásromlás is szerepelnek. Az SM a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, de különböző súlyosságú formái léteznek. (Forrás: Házipatika)

A színésznő továbbra is aktív a közösségi oldalán, és némi baráti unszolás után most arra is rávette magát, hogy részt vegyen a 2019-es Oscar-díjak kiosztásán. És nem túlzás azt mondani, hogy rózsaszín-mentazöld-fekete estélyi ruhájában úgy festett, akár egy tavasztündér, aki történetesen „sétapálcával” érkezett.

Botját egyébként direkt a jeles eseményre készítették, a markolatán a színésznő monogramját egy rózsaszín gyémánt is ékesíti. Kísérője pedig egy régi barátja, Troy Nankin volt, akinek hálás szívvel mondott köszönetet a színésznő másnapi Instagram-bejegyzésében.

„Ő volt az én hősöm aznap este. Azt akarta, hogy fényesen ragyogjak akkor is, ha épp nehéz időket élek. Pontosan tudta, hogy szerettem volna büszke nőként állni a reflektorfényben, hogy része lehessek ennek a különleges estének még akkor is, ha a testem nem engedelmeskedik úgy, ahogy régen.”

És tényleg, ha megnézzük a bevonulásukról készült felvételeket, elszorul az ember torka attól az óvó törődéstől, amellyel Troy kísérte partnerét. Nem is csoda, hogy a végén a meghatottságtól zokogásban tört ki a színésznő. 

Reméljük, sok Oscar-díj-átadáson láthatjuk még viszont Selma Blairt, és biztosak vagyunk benne, hogy okoz még a rajongóknak sok kellemes meglepetést ez a hihetetlenül erős nő.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top