Duplán érintett: édesanyja időskori feledékenységtől szenved, de háziorvosként is látja, mekkora a baj.
Édesanyámnál pár évvel ezelőtt vettük észre, hogy valami nincs rendben, de a praxisomban is azt látom, hogy egyre többen vannak, akik demenciával élnek. Szomorú, de a hétköznapok embere maga sem tudja, hogy ez vele is megtörténhet. Nem veszi észre, elbagatellizálja a problémát, pedig ha időben szakemberhez fordulna, a késleltető terápiákkal évekkel kitolhatóvá válna az önellátás időszaka. Sajnos nemcsak a beteg, de a hozzátartozó is elzárkózik, hárítja magától a problémát – ebből adódóan pedig mi, háziorvosok a súlyos/középsúlyos stádium legvégén találkozunk a betegekkel, akkor, amikor már napi 24 órás segítségre lenne szükség.
Dr. Kázár Ágnes, miskolci háziorvos
Fontos lenne, hogy időben megtörténjen a diagnózis, amikor az érintett még egyfajta belátási képességgel rendelkezik – amikor még el tudja mondani, hogy nem emlékszik a napokra, hogy elfelejt dolgokat, hogy kihagy az emlékezete. Ez egy kulcsfontosságú pillanat! Ha az érintett – akár családi támogatással – még ekkor eljuthatna szakemberhez, nemcsak éveket nyerhetne, de az életminősége is másképp alakulna. Sor kerülne azokra a vizsgálatokra, amik igazolják például, hogy Alzheimer-beteg, vaszkuláris vagy áldemenciája van.
A demencia tüneteit okozhatja a depresszió, a beteg befelé fordul, érdektelenné válik, és maga a hangulati zavar okozza a feledékenységet. A megfelelő antidepresszáns-kezelés orvosolni tudja a problémát.
Háziorvosként mi a legtöbb, amit megtehet?
Nehéz a feladat, ugyanis óriási probléma, hogy egy későn „érkező” demens ember esetében maga a háziorvos sem tudja fenntartani a megfelelő kommunikációt: felírjuk ugyan a gyógyszert, de abban már nem lehetünk biztosak, hogy azt kiváltja és be is szedi; nem tudjuk, hogy amit a rendelésen elmondunk, abból ő mit visz haza; mennyire tudja szabályozni a gyógyszerszedést, aminek segítségével meg tudna nyugodni, és megszűnnének a kóros tünetek (agresszió, mániás pakolás). A jelen rendszerben nemcsak a beteg, de a háziorvos és a hozzátartozók is egyedül maradnak.
Mi jön ezután?
Egy pokoli nehéz időszak. Mivel nem készült fel a család, ebből adódóan maga a beteg sem érzi/érezheti a problémát, nem akar segítséget. Mivel semmi betegségtudata nincsen, legtöbbször nem járul hozzá, hogy a házi segítségnyújtás rendszerébe bekerüljön, nem akarja, hogy a hozzátartozó kezelje a pénzét, a gyógyszerek szedését.
Mit mond erről a jog?
A jog a demenciával élőt védi. Amíg a család nem tud beavatkozni, a jog ugyanolyan teljes értékű emberként tartja számon, mint bárki mást: ha ő nem akar valamit, jogában áll elutasítani. Márpedig minden szociális segítséget igényelni kell: kell a beteg aláírása a házi segítségnyújtás igényléséhez, de egy bentlakásos intézményi felvétel esetén is ugyanez a helyzet. Patthelyzet ez: a beteg helyett dönteni jogilag nem lehet, ő azonban segítségre szorulna, ezt azonban nem ismeri be. Elkezdődik egy huzavona, senki sem tudja, hogyan tovább.
Itt jön a képbe a Demencia Tanácsadó?
Igen! Ahhoz, hogy a demencia felismerése hatékonyan működhessen, az egészségügy és a szociális ellátás együttműködésére lenne szükség. Az általam megálmodott Demencia Tanácsadó egy olyan együttműködési forma, amelynek fő mozgatói az alábbi szakemberek:
- a háziorvos,
- egy szociális-egészségügyi végzettséggel rendelkező kolléga,
- egy mentálhigiénés és szociális végzettségű szakember,
- egy szociológus
- és egy demencia-szakgondozói képesítéssel rendelkező szociális gondozó.
Hozzánk fordulhat például az, aki fél a demenciától, aki észleli a tüneteket, aki hozzátartozó, vagy az, aki nehezen tudja feldolgozni a nyugdíjas évekkel kezdődő változásokat, az anyagi helyzet romlását, a társasági vérkeringésből való kikerülést, az egyedüllétet. Ez a tanácsadó lenne az első lépcső ahhoz, hogy kiderítsük, fennáll-e egyáltalán a demencia problémaköre. Ha igen, úgy az érintettet szakorvosi irányba tereljük, hogy megtörténhessen a vizsgálat, a terápia beállítása, a beteg utánkövetése – és a hozzátartozók felkészítése. Az ötlet újszerűsége maga az összefogás, azzal pedig, hogy kampány- és szűrőnapokat szervezünk, a korai diagnózis felállításához kerülhetünk közelebb.
