Ismét életeket mentett az éppen arra járó főorvos

Suhajda Zoltán | 2019. Március 01.
Csiba Gábor most egy tömegbalesetnél látta el a sérülteket az M3-ason még a mentők kiérkezése előtt.

Ismét életeket mentett Csiba Gábor, miskolci megyei kórház volt főigazgatója. A főorvos éppen Budapestről tartott hazafelé az M3-as autópályán, amikor észrevette, hogy Bagnál baleset történt.

Egy négy autóból álló tömegbalesetet látott, azonnal megállt, és elkezdte a sérültek ellátását. Három súlyos, és 8-10 könnyebb sérültet talált a helyszínen – számolt be az RTL Klub.

Az egyik ember kirepült az ablakon, így a főorvos úgy ítélte meg, elsőként neki van szüksége segítségre. Ez így is volt, kiderült, hogy az illetőnek mellkas-, koponya és medencesérülése volt. Mire a mentők megérkeztek, a legsúlyosabb sérültek állapotát sikerült stabilizálnia.

Csiba Gábor azt mondja, ez volt a tizedik alkalom, hogy utcán bajba jutott embereken segített. Szerinte lélekjelenlétre van szükség ilyen esetekben, nem a tankönyvet kell felidézni, hanem a józan észre kell hallgatni.

(Illusztráció: MTI/Lakatos Péter)

Exit mobile version