Egészség

Azt hitte, ételmérgezése van, erre szült egy gyereket

Patricia Crawford észre sem vette, hogy terhes, míg meg nem szülte a gyerekét.

A nő és a férje, Evan Darragh örülnek a „váratlan csomagnak”, de azért elmondták, hogy aligha voltak felkészülve szülői teendőkre. A News 12 riportja szerint az asszony addig nem vette észre, hogy terhes, míg nem szült.  

A baba március 28-án éjjel született. Mint Patricia elmondta, azt hitte, hogy étermérgezése van. „Visszamentem a mosdóba, és hirtelen megszültem. Jaj, istenem, gondoltam, hát mi lesz most?” Hozzátette, hogy nem volt egy szem pelenkájuk, törlőkendőjük, ruhájuk, semmijük, és hogy tényleg semmi előjelét nem érezte annak, hogy terhes, és hogy szülni fog. Elmondta, hogy aznap egyébként is édesapján jártak a gondolatai, aki tragikus hirtelenséggel pont egy évvel a szülés előtt hunyt el. Úgy véli, kisfia, William James érkezett az apuka helyére, azt is ennek jeléül veszi, hogy a gyermek pont hajnali öt órakor született, édesapja ébresztője pedig mindig ekkorra volt beállítva. „Azt hiszem, a nővérem mondta jól – tette hozzá Patricia, és idézi a nőt: – Mintha apa lejött volna a mennyországból, és azt mondta volna, hogy látod, most már sosem leszel boldogtalan március 28-án.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top