Egészség

Azt hitte, füstbombát rendelt, petárda robbant a kezében

A fiatal magyar fotós egy webáruházból rendelt füstbombákat, de a csomagba egy petárda is bekerült. Három ujja roncsolódott, és károsodott a hallása.

Nádasi Martin bő két héttel ezelőtt a barátaival ment fotózásra a Tolna melletti Sötétvölgyre, ahol egy kutyát szerettek volna fényképezni füsttel. Egy webáruházból rendeltek füstbombákat, de a csomagba belekerült egy petárda is, amely felrobbant a kezében.

A 21 éves fotós azt mondta a 24.hu-nak: fel sem vetődött benne, hogy az nem füstbomba, mert csak azt rendeltek a cégtől. Ezért jóhiszeműen meggyújtotta, pár másodperccel később pedig eldurrant.

Mivel az erdőben nem volt térerő, a társaság bevitte Martint a szekszárdi kórházba. Másfél órát várt a sürgősségin vérző és égő kézfejjel. Három ujja roncsolódott, kettő darabosra tört. Öt napig tartották bent a kórházban, még most is gyógyszereket szed, és azóta cseng a füle. Lehet, hogy nem is fog javulni a hallása.

Martin nem hagyta annyiban a dolgot, és barátjával rendeltek egy újabb adag füstbombát az Ekopiro.hu webáruházból. Megint találtak egy olyan dolgot a csomagban, amit nem kértek. Az ügyfélszolgálaton azt mondták nekik, az csak ajándék, egy petárdaféle.

Ezután elmondták, hogy baleset történt a korábbi ajándék petárda miatt. A cseh cég vezetője több megkeresésre sem válaszolt, végül azt üzente: a petárdát nem kell a kezünkben tartani.

Az egész történetet Martin ebben a videóban dokumentálta:

Martin eddig nem szerette volna nyilvánosságra hozni az ügyet, de miután válaszra sem méltatták, másként döntött. Azt szeretné, hogy mással ne történhessen meg hasonló baleset. Gondolkozik azon, hogy feljelentést tesz az ügyben.

Magyarországon tilos petárdázni, még az év utolsó napjaiban is, így a termék eleve el sem juthatott volna a címzetthez.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése