Tikkasztó hőség volt, amikor elindultam a találkozóra Szántó Bogival. Bevallom, gyűlölöm ezeket a napokat, pláne a betontengerben, ilyenkor örülök, ha nem folyik a hátsómon az izzadtság, nemhogy még sminkeljek is. Így aztán kellően puritánul (mondjuk ki, szakadtan) érkeztem meg a kávézóba, ahol megláttam Bogit, aki a sok megpróbáltatás után és egy kisgyerek mellett is olyan tipp-topp volt, hogy egy kicsit el is szégyelltem magam. Mondjuk, nem véletlen, mármint az, hogy ennyire csinos volt, mivel workshopját, a Bridge to Yourselfet azért alapította, hogy segítsen másoknak is visszatalálni nőiességükhöz. Bogi ugyanis vallja, hogy feldolgozatlan traumái és nőiességének kényszerű elnyomása vezetett a betegségéhez. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.
Bogi gyerekkora hatévesen véget ért, amikor édesapját elvitte egy szívinfarktus. „Anyukám rögtön utána kórházba került, ő is kapott egy szívinfarktust, én meg ott maradtam egyedül, a kolléganői vigyáztak rám, amíg fizikailag felépült” – meséli Bogi, aki anyukája hazatérte után családfenntartónak állt. Gyászolni nem volt ideje, megfogta a fájdalmat, betette egy fiókba, és rázárta a kulcsot. „Ott maradtunk ketten úgy, hogy a lakásunk már el volt adva, ki kellett költöznünk, a folyamatban lévő építkezésünkön egy fűtött szobába költöztünk be decemberben, így kénytelen voltam egyenrangúként beszállni, és pénzt keresni. Gyerekszereplő lettem a tévében, utána ötödikes koromtól tanítottam iskola mellett, szünidőben pedig nyári munkákat is vállaltam.”
Szántó Boglárka (Fotó: magánarchívum)
Bogi mindig jó tanuló volt, sőt kitűnő. Dolgozott, tanult, építkezett, terepet rendezett, kertet épített. „A teherbíró képességem végtelenné vált. Leérettségiztem, és anyám elvárásának megfelelően jelentkeztem az ELTE jogi karára és az Államigazgatási Főiskolára, fel is vettek. Az ÁF-fel kezdtem, a polgárjogot utáltam, a büntetőjogot imádtam, de rájöttem, nem lenne gyomrom olyanokat védeni, akikről tudom, hogy bűnösek. A hátam mögött még mindig ott volt a többéves tévés tapasztalat, így aztán a Kodolányin a kommunikáció szakot is elvégeztem, mert tudtam, hogy a színek, a formák, a képi világ az, amivel nekem foglalkoznom kell.”
Bogi ekkor ott tartott, hogy bár fiatal kora ellenére nagyon sok mindent csinált és sok mindent tanult, azt, hogy konkrétan mit szeretne, kicsoda ő valójában, még mindig nem tudta. Így kötött ki végül a Budapesti Műszaki Egyetem Alkalmazott Informatikai Tanszékén projektszervezőként és kapcsolattartóként, ahol öt év alatt kiaknázták szépérzékét, matematikatudását és sok más oldalát is. Bogi ez idő alatt várandós lett első gyermekével. Miután megszületett a kicsi, azt vette észre, hogy továbbra is tombol benne az energia, képezni szeretné magát. Autodidakta módon nekiállt tanulni, más mellett akkor már tíz éve tanult pszichológiát is, és kitalálta, hogy a színek és a képi világ iránti lelkesedését sminkeléssel fogja kiélni. Bele is vetette magát, és már a kicsi mellett elkezdte szervezni, mit is fog csinálni, ha vissza kell térnie a gyedről. Azt tudta, hogy az egyetemre már nem akar visszamenni. „A volt férjemmel akkor már évek óta fotóztunk hobbiszinten. Először barátok kerestek meg minket, hogy vállaljuk az esküvőjüket, majd hamarosan hírünk ment, így vállalkozást indítottunk, melyben én a fotózás mellett természetesen sminkeltem is.”
„Kénytelen voltam parókát hordani, szemöldököt rajzolni ahelyett, ami kihullott” (Fotó: Szántó Boglárka magánarchívuma)
Bogi már ekkor is rendszerben gondolkodott, ahol lehetett, kitalálta a megszülető anyagok teljes világát, tanácsot adott az esküvőre készülő pároknak, ugyanis rengetegen mondták neki, hogy nagyon jó a színlátása, a stílusérzéke, kamatoztassa máshogy is. Így végül a kezdeti, önszorgalomból folytatott tanulás után elvégezte a szín- és stílustanácsadó-képzést is. Építette a saját márkás, kézzel készült ékszerkollekciója mellett a sminkes vállalkozását, és tanácsadásokat tartott, gyereket nevelt, próbálta helyre rakni a megromlott házasságát, egy szóval ezer fokon égett, ezer lábon állt.
Aztán jött 2017. Addigra már két éve éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Puffadtam, fáradtam, levert voltam, fájtak az izmaim, hullott a hajam, borzalmas állapotba került a bőröm, volt, hogy nem tudtam a jobb karomat mozgatni. Tematikusan, azaz egy-egy problémával küldtek ide-oda az orvosok, de senki nem rakta össze, hogy ezek a tünetek együtt mit is jelentenek, hiába mondtam el mindenhol az összeset.
Bogi egy őszi esküvőről ment haza késő éjjel, amikor valamilyen hatodik érzéktől indíttatva megvizsgálta a melleit. „Két jól kitapintható csomót éreztem, nem volt kérdés, valami van ott. Azonnal magánorvost kerestem, tudtam, hogy ezzel nem fogom kivárni a magyar egészségügy többhetes várólistáját.”
Bogi hamar kapott időpontot, a kontrasztanyagos MR-en egy héttel később már látszott, nem is kettő, hanem három darab három centis daganata volt. A biopszia azt is kimutatta, hogy harmadik stádiumú rákról van szó. Teljesen elképedt, ugyanis fél évvel korábban volt nőgyógyászati szűrésen, és semmit nem találtak nála. Később kiderült, hogy három hónap alatt növesztette a daganatokat.
„Hiszem, hogy a kétéves rosszullétem is a rosszindulatú sejtek burjánzása volt. Amikor elmondtam az új orvosoknak, hogy mi van, milyen tüneteim voltak, akkor azt mondták, ebből tudni kellett volna, hogy ez van. Mit mondhattam volna? Én mindent megtettem, mindenhova elmentem, mindenkinek mindent elmondtam.”
Bogit egyenesen az Onkológiai Intézetbe küldték. „Tudtam, hogy meg tudok gyógyulni. Rájöttem ugyanis, hogy mi az oka annak, hogy ez történt velem.”
Az onkológián sok jóval nem kecsegtették, először teljes melleltávolító műtétet írtak ki, majd jött hozzá a 12 kör kemoterápia. Utána még sugárkezeléseket is hozzátettek, és hét év hormonkezelést. „Ekkor voltam 36 éves. Nem mentem bele, mert tudtam, hogy ha leveszik a mellemet, abba belehalok. Hiszen tudtam, mi az egyik fő gond: hogy nem éltem meg a nőiességemet. Nem szerettem volna, hogy eltávolítsák a mellemet, amire amúgy a sok éven át érkező beszólások miatt addig nem szívesen gondoltam. Szerettem volna megszeretni. Az onkológián ezt természetesen nem támogatták, állandóan azzal fenyegettek, hogy leveszik rólam a kezüket, és az utánkövetést – ami körülbelül másfél millió forintba kerül – saját zsebből állhatom. Erre nem volt lehetőségem: vállalkozó voltam, és lassan egyedülálló szülő.”
Bogi válófélben volt, dolgozott, és nevelte a hétéves gyerekét. Egyedül maradt a nagy döntésével: magának kellett végiggondolnia, mit tegyen. Úgy döntött, a kemoterápiát vállalja, annak a nyomai pár év alatt kiürülnek majd a szervezetéből, de a többit nem szeretné.
Két hetet kapott a kezelés megkezdéséig. „Még előtte csináltak egy vizsgálatot, amin az egyik daganat már nem látszott. Nem értette senki sem, hogy történhetett. Úgy, hogy mást sem csináltam, mint gyászoltam apámat két héten át. Szerintem az a góc a gyász góca volt.”
„Nem gondoltam, hogy mire hazaér a család, még életben leszek” (Fotó: Szántó Boglárka magánarchívuma)
Bogi úgy járt dolgozni, hogy közben iszonyatosan megszenvedte a kezeléseket. „Kénytelen voltam parókát hordani, szemöldököt rajzolni ahelyett, ami kihullott. Szolgáltató vagyok, az emberek töltődni járnak hozzám, ha sajnálatra méltó vagyok, akkor bezárhattam volna a boltot. Tudom, hogy ez baj, de ez van, az emberek többsége nem fog tudni ezzel mit kezdeni.”
Bogi azt mondja, kezdetben csak öt ember tudta, min megy keresztül, másnak nem mondta el. „Két kemoterápián voltam túl, amikor már nem volt meg a másik két daganat sem. Még sejtet sem láttak a vizsgálatokon. Hiszem, hogy kőkeményen dolgoztam magamban a betegségemen. Szerettem volna, ha leállítjuk a kemót, de nem engedték. A gyerekkel zsaroltak, hogy itt akarom-e hagyni, azt mondták, szerintük ha nem csinálom végig – az összes többi kezeléssel együtt –, bele fogok halni egy éven belül. Így végigcsináltam mind a tizenkét kezelést. Pedig a harmadik kemó után annyira rosszul voltam, hogy nem gondoltam, hogy mire hazaér a család, még életben leszek. A szervezetem rühellte.”
A történtek után Bogi úgy döntött: azon túl, hogy mindig szakít időt magára, szeretne másokon is segíteni. Kialakította workshopját, a Bridge to Yourselfet, ahol több terület szakembereivel együtt egész napos lelki feltöltődést, tanulási, fejlődési lehetőséget kínálnak nőknek. Szín-, smink-, frizura- és stílustanácsadás, aromaterápia, pszichológus, fotózás és még sok egyéb lehetőség is rendelkezésre áll az érdeklődők számára.
Bogi szerint arra, amit csinál, nagy a kereslet, hiszen olyan felgyorsult világban élünk, ahol a szerepek borulnak, az elvárások az egekben vannak, és egyre többen élnek a lelküket nap mint nap nagyon megterhelő szituációkban. A kliensei többsége azt panaszolja, hogy folyamatosan másokhoz méregeti magát. A közösségi oldalak világában szinte mindenkitől azt hallja, hogy máshoz képest nem elég szép, okos, tehetséges, nőies. Nem jó anyuka, feleség, munkaerő, és még sorolhatnánk. Mindig kiderül, mennyi tragédia húzódik a háttérben. „Vannak nagy sírások, és én ennek örülök. Azt szeretném, ha mindenki megtalálná a saját nőiességét, a saját belső istennőit, önazonos lenne, hiszen ez a kulcsa annak, hogy minőségi életet éljünk. Azzal tudjuk megelőzni a bajt, hogy szeretjük magunkat, mielőtt a testünk ellenünk fordul, vagy figyelmeztet.”
