Ahogy arról az nlc is beszámolt, vasárnap egy 15 éves fiú és egy 45 éves férfi is megsérült a csepeli strandon, amikor a hirtelen kitörő viharban villám csapott az egyik fába. A strandot azonnal kiürítették, az RTL Klubnak nyilatkozó egyik szemtanú szerint még mindig látszanak a baleset nyomai.
A fiút újra kellett éleszteni, őt a Heim Pál Gyermekkórházban kezelik. „Három mentőegység is érkezett a helyszínre, a fiút sikerült újraéleszteni, és javuló, stabil állapotban kórházba szállítani” – mondta a csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. A 45 éves férfi belső sérüléseket szenvedett, őt a Honvédkórházba szállították, majd a kivizsgálás után haza is engedték.
Zacher Gábor sürgősségi orvos szerint egy villámcsapás már több méterről is súlyos sérüléseket okozhat, közvetlenül pedig szinte biztosan halálos. „Megáll a szíve, és minden újraélesztési kísérletnek ellenállóvá válik” – magyarázta, hozzátéve, hogy a villámcsapás komoly égési sérüléseket is okozhat. Mint mondta, viharban éppen a villámok miatt tilos fa alá állni vagy vízbe menni, a legjobb, ha egy fedett épületben vagy egy zárt autóban várjuk meg, amíg elvonul a zivatar.
Kiemelt képünk: Zacher Gábor (Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs)