Egészség

Megható: magyar dallal búcsúztak orvosaiktól a szétválasztott bangladesi ikrek

A magyar csapat tagjai emlékeztek vissza a búcsúra.

Augusztus elején került sor a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek utolsó nagy, 30 órás szétválasztó műtétjére. Bár a beavatkozás sikeres volt, megnyugodni még nem lehet. Azóta mindkét kislány felébredt, de a teljes gyógyulásig még hosszú út áll előttük.

A műtétet végző csapat vezetője, Csókay András a Bestnek azt mondta: „Jóleső érzés volt látni, hogy most Bangladesben a szétválasztó műtét előtt és után is keresztény és muszlim orvosok kéz a kézben imádkoztak értük… A szakmai odafigyelés, tudás, felkészültség nélkülözhetetlen egy ilyen évekig elhúzódó beavatkozásnál is, de Istenre és a hitünkre is nagy szükségünk van.”

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány kommunikációs vezetője, Sándor Alexandra Valéria arról beszélt, hogy nagyon a szívéhez nőttek a gyerekek, amíg Budapesten voltak. Itt került sor a 44 plasztikai műtétre Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével.

Sándor Alexandra Valéria felidézte, milyen nehéz volt a családtól elbúcsúzni. „Mosolyogva, a tőlünk kapott speciális ikerbabakocsiban ülve, a jól ismert magyar dalocskát, a Boci, boci tarkát énekelve köszöntek el tőlünk… Elbűvölő kis teremtések.”

(Kiemelt kép: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány)

(Bors)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top