Szemhéjplasztikát csináltatott, azóta nem tudja becsukni a szemét

nlc | 2019. Október 19.
Nagyobb szemeket szeretett volna, most kénytelen félig nyitott szemmel aludni.

Egy Li nevű kínai nő nagyobb szemeket szeretett volna, ezért megcsináltatta az Ázsiában egyébként igen gyakorinak számító dupla szemhéjplasztikát. A beavatkozásért 13 ezer jüant, vagyis nagyjából 550 ezer forintot fizetett, a végeredménnyel azonban nem volt elégedett, ezért visszatért a klinikára, és újabb beavatkozást végeztetett, hogy a szemei még nagyobbak legyenek.

A sebészek elvállalták az újabb műtétet, ám ez sem hozta meg a nő által várt eredményt, sőt a helyzet minden addiginál rosszabb lett. A második operáció óta ugyanis nem tudja teljesen becsukni a szemét.

Így néznek ki a nő szemei (Fotó: Oriental Daily)

Az orvosok a műtét után azt mondták a nőnek, hogy ha a hegek begyógyulnak, újra be tudja majd csukni a szemét, ez azonban egyelőre nem következett be. A klinika felajánlotta, hogy egy harmadik beavatkozással korrigálják a problémát, de Li ezt visszautasította, inkább kártérítést kért.

Arra hivatkozva, hogy kénytelen félig nyitott szemmel aludni, és mivel a szemét nem tudja lehunyni, a látása is elmosódott, végül 30 ezer jüan, vagyis nagyjából 1,2 millió forint összegű kártérítést kapott a klinikától. Most pedig abban reménykedik, hogy a szeme idővel mégiscsak meggyógyul, ahogy az orvosok ígérték.

via

Exit mobile version