Nemsokára indul a Száraz November kampány, amely a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célozza. Idén az egyetemisták állnak a középpontban – közölte Dávid Ferenc kampányfelelős pénteken az M1 aktuális csatornán.
Ezt azzal indokolta, hogy míg a teljes lakosság körében a 19-26 évesek 30 százaléka, az egyetemistáknak csak 10 százaléka nem fogyaszt egyáltalán alkoholt. Emiatt ez kockázatos életszakasz, amely után sokan alkoholproblémákkal küzdenek – mondta.
![alkohol hőség hatás](https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/06/alkohol_hoseg_hatas.jpg)
Ebből kéne kevesebb. Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Dávid Ferenc azt is mondta, hogy a Száraz November önként vállalt kollektív projekt, amelynek köszönhetően a résztvevők megtanulnak nemet mondani az alkoholra, és más programokban találnak örömöt. Idén körülbelül százezer ember részvételére számítanak – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy az alkohol elhagyásával az emberek jobban alszanak, motiváltabbak, és bőrük is szebb. Az alkohol minden szempontból mérgezés, kis mennyiségben sincs pozitív hatása – hívta fel a figyelmet a kampányfelelős.