A HIV-vírusról sokan úgy tartják, hogy csak a meleg férfiak problémája, és rövid úton biztos halálhoz vezet. Holott valójában a HIV mindenkire veszélyt jelent, szexualitástól és nemtől függetlenül, és ma már korántsem halálos ítélet.
Magyar nők és a HIV
Fanni 60 évesen tudta meg, hogy HIV-pozitív. A hírt nagyon rosszul fogadta. Ekkorra már sokat fogyott, plakkok voltak a szájában, gombás és más fertőzések nyomait lehetett felfedezni a szervezetében. Mint kiderült, a vírust még a nyolcvanas években kaphatta el. A kórházi kezeléssel és a rendszeres gyógyszerszedéssel végül újra egészségessé vált, és ismét teljes életet él.
***
Roland a feleségével és a nagylányával érkezett HIV-szűrésre. Ekkor ő már tisztában volt vele, hogy HIV-pozitív, a vírust egy másik férfitől kapta el, ám mivel feleségével is aktív szexuális életet élt, fontos volt, hogy ő is átessen egy szűrésen. Lánya csak a beidegződött félelmek miatt ment el a rendelőbe – tudta, hogy a vírust csak szexuális úton kaphatja el, de a stigmák néha legyőzik a tiszta tudatot, és inkább át akart esni a teszten. Egy 20 perces gyorsteszt után kiderült, hogy mindketten negatívak.
***
Nóráról sosem derült ki, honnan kapta el a HIV-vírust, minden bizonnyal nem védekezett egy szexuális együttlét során. Miután rájött, hogy HIV-pozitív, a második, intravénás vérvétellel végzett laboratóriumi szűrésre – mely kötelező az első pozitív HIV-teszt után, egyfajta ellenőrzésként – már barátjával érkezett, akivel többször is lefeküdt óvszer nélkül. A férfi tesztje negatív lett.
Megállapítják a vércsoportot a Pécsi Tudományegyetem HIV-szűréssel egybekötött véradásán (Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc)
A 64 éves Elemér negyvenes éveiben járó felesége egy vetélés és a kezdődő menopauza után szexuálisan elhidegült férjétől, aki az új kalandokat egy melegbárban kereste. Itt kapta el a vírust egy férfi prostituálttól. A kezelésnek hála Elemér életére nincs hatással a HIV-vírus, és miután régóta nem feküdt le a feleségével, őt nem is kellett elvinnie egy szűrésre. A nő nem is ismeri férje státuszát.
***
Négy történet a hivstory.hu oldalról, mely magyar HIV-pozitív emberek sztorijait gyűjti össze. Mindegyikben fontos szerep jut a nőknek, ahogy sok esetben a nők életében is nagy szerep jut a HIV-nek.
HIV-pozitív nagymama is küzd a felvilágosításért
„A HIV-szűrés még nem része a nők életének. A nőgyógyászati vizsgálat, a rákszűrés, HPV-szűrés igen, de alapvetően a HIV nem – mondja Takács Sándor, az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat (AATSZ) munkatársa. – Érdekes tapasztalat, hogy az 1996 után születettek ugyanúgy félnek a HIV-szűréstől, ahogy az előző generációk. A tévhiteket átveszik szüleiktől. Ugyanúgy rettegés fogja el őket, ha el kell jönniük egy szűrőállomásra, ugyanúgy végigrettegik az egy hónapos ablakperiódust (a rizikót jelentő aktus után 28 napot kell várni a szűrésig, ezt nevezik ablakperiódusnak – a szerk.), és végigrettegik a 20 perces várakozást is, amíg megszületik a gyorsteszt eredménye. Pont, mint a korábbi generációk.”
Ez ellen küzd a HIV-pozitív nagymamaként elhíresült 60 éves HIV-aktivista. A ma már nyugdíjas nő 20 évvel ezelőtt tudta meg, hogy HIV-pozitív. Bár nyíltan vállalja történetét, mégsem szeret róla beszélni: „Tulajdonképpen hétköznapi sztori. Nem szeretem elmesélni, mert az emberek hajlamosak ezt a történetet meghallva áldozatként kezelni, amit nagyon nem szeretek. Az, hogy ki az áldozat, és ki az, aki felelős a kialakult helyzetért, nagyon veszélyes téma, és nem is szeretem az ilyen típusú megkülönböztetést.”
Az aktivista a férjétől kapta el a fertőzést. A férfi már régóta küzdött különböző egészségi problémákkal, melyek egyértelműen a vírushoz kötődtek, ám mivel családos, heteroszexuális ember volt, senki nem gondolt arra, hogy HIV-tesztet kellene rajta végezni, így az évek múlásával végül a fertőzés utolsó, kezelés nélkül könnyen halálos AIDS-stádiumába került.
„Végül a hosszan tartó láz hozott megoldást. A férjemnek kilenc hétig volt 40 fokos láza, ezalatt három kórházat is megjárt. Rendesen megvizsgálták, de sehol nem jutott senki eszébe, hogy HIV-tesztet csináljon. Végül elvittem a László Kórházban található lázambulanciára az addigi leleteit. Magyarországon ez az egyik intézmény, ahol HIV-pozitív és AIDS-stádiumú embereket kezelnek, így itt voltak olyan orvosok, akik láttak már AIDS-beteget. Számukra gyakorlatilag már a leletekből egyértelmű volt, hogy miről van szó” – meséli az aktivista.
Miután kiderült, hogy a vírust a nő is elkapta, első reakciója a félelem volt – nem is maga, inkább gyerekeik miatt: „Mivel láttam a férjemet haldokolni, az első gondolatom az volt, hogy a gyerekek még ott vannak, szükségük lenne rám, de hát ki tudja, hogy nekem is mennyi időm van hátra. A második gondolatom pedig az volt, hogy a gyerekeimnek egy háztartásban kell élniük egy AIDS-es apával és egy HIV-fertőzött anyával. Persze, hogy eszébe jut ilyenkor az embernek, hogy elképzelhető, hogy a gyerekeinket is megfertőztük.”
A HIV-vel és annak terjedésével kapcsolatos rengeteg stigma ugyanúgy él ma is, mint húsz éve. Fontos tisztázni: attól, hogy valaki egy háztartásban él egy HIV-fertőzöttel, és ugyanazokat a tárgyakat vagy helyiségeket használja, még nem veszélyeztetett. A HIV leginkább nemi úton terjedő betegség, főleg az ondóval, az előváladékkal, a hüvelyváladékkal vagy a vérrel juthat át egy másik szervezetbe. Utóbbi miatt veszélyeztetettek az intravénás droghasználók is, akiknél a közös tű jelenthet veszélyforrást. De a közös étkészlet vagy vécéülőke biztosan nem.
Az életmenő terápia
Míg a HIV-pozitív nagymama férjének életét már nem lehetett megmenteni, az aktivistát már húsz éve is meg tudták nyugtatni azzal, hogy a gyógyszeres terápiának hála teljes életet élhet majd. Akkoriban azonban kicsit még más volt a helyzet.
A vírus felfedezése után már akkor is folyamatosan figyelték a páciensek vérében található, az immunrendszerhez tartozó, T-helper sejtként is ismert CD4-sejtek számát. Ám míg korábban a gyógyszeres kezelés megkezdéséhez meg kellett várni, hogy a CD4-sejtek száma köbmilliméterenként 200 alá csökkenjen – ami már az AIDS-stádiumnak számít –, napjainkban már a státusz felfedezése után elkezdődhet a terápia.
A terápia pedig életet ment. Az ennek során használt, naponta szedendő gyógyszerek nem tudják HIV-negatívvá tenni az embert, vagyis a vírust nem tüntetik el a szervezetből, ám a vírusszámot annyira lecsökkentik és szinten tartják, hogy a páciens nem lesz fertőző, és az immunrendszere működésére sem lesz hatással a HIV. Vagyis teljes életet élhet, és a vírus nem befolyásolja az élethosszát.
Ez az egyik legfontosabb stigma, amit el kellene tüntetni az emberek fejéből, de ezen felül is van még bőven előítélet. Bár az aktivistát sose érte negatív megkülönböztetés HIV-státusza miatt – holott széles körben, még munkahelyén is felvállalta azt –, ő maga mégis úgy tartja, hogy napjainkban Magyarországon továbbra is jobb minél kevesebb embernek elárulni azt, ha valaki HIV-pozitív.
Az aktivista szerint azonban mindez változóban van. Az általa tartott felvilágosító órákon azt tapasztalja, hogy a fiatalabb generáció már sokkal elfogadóbb: bevallásuk szerint nem ítélnének el valakit azért, mert HIV-pozitív, és nem is szakítanának meg senkivel egy barátságot emiatt.
Égő gyertyák övezik az AIDS-fertőzés elleni küzdelmet jelképező, vörös szalag formájú aszfaltrajzot Katmanduban, a Maiti Nepal nevű, HIV-fertőzött nőket és gyermekeket segítő rehabilitációs központ és árvaház lakóinak megemlékezésén 2019. november 30-án, egy nappal az AIDS elleni küzdelem világnapja előtt (Fotó: MTI/EPA/Narendra Sresztha)
A kulcs a tudás és a tapasztalat. A HIV-pozitív nagymama ezért is vált aktivistává, vállalva arcát előadásain: „Azt tapasztalom, hogy amerre járok, változik az emberek gondolkodásmódja. Egyszerűen magabiztosabbak lesznek attól, hogy olyan információkat kapnak tőlem, amikről korábban nem hallottak – mondja. – Lehet, hogy ez csak az én optimizmusom, de azt látom, hogy ha az emberek találkoznak egy olyan személlyel, aki HIV-fertőzött, utána sokkal elfogadóbbak. De mindaddig, amíg egy mumusról beszélünk, hajlamosak ítéletet mondani anélkül, hogy belegondolnának, miért is ítélkeznek.”
A másik fontos és igazán káros stigma a többségi társadalomban az, hogy úgy tartják: a HIV a meleg férfiak betegsége. „Nagy általánosságban továbbra is az a tapasztalatom, hogy mivel a HIV-fertőzést a szexualitáshoz és elsősorban a homoszexualitáshoz kötik, önmagában is elítélendő dolognak tartják, és a társadalom nagy részének az a véleménye, hogy aki érintett, az megérdemli a sorsát” – mondja az aktivista nagymama.
Érdekes információ, hogy az AATSZ rendelőjében többségében nőket szűrnek. Az okok széles palettán mozognak: vannak, akik a promiszkuis életmód és az óvszer használatának mellőzése miatt járnak szűrésre; gyakori vendégek a szexmunkások; vannak, akik nemi erőszak után végeztetnek magukon szűrést; és vannak olyanok is, akik párjukkal érkeznek, mert családalapítást terveznek, és a biztonság kedvéért szeretnék ismerni a státuszukat.
A HIV-helyzet Magyarországon
Az ÁNTSZ hivatalos statisztikái szerint Magyarországon 1985 óta összesen 3965 HIV-fertőzöttet regisztráltak, ebből 381 nő, 529 főnek pedig nem ismert a neme. AIDS-stádiumban lévő betegből összesen 1040-et regisztráltak, ebből 139 nő. (Fontos megjegyezni, hogy ezekbe az adatokba beleszámolják azokat is, akik már elhunytak 1985 óta.) 2018-ban összesen 229 új HIV-fertőzöttet regisztráltak – köztük 8 nő van, 26-nak pedig nem ismert a neme. 2019-ben eddig 169 embernél állapították meg a HIV-pozitív státuszt – ebből 12-en nők, és 9-nek ismeretlen a neme. Az ország lakosságához mérten ezek alacsony számok, és elmondhatjuk azt is, hogy nemzetközi viszonylatban a HIV csak mérsékelten van jelen Magyarországon. De nem szabad fellélegezni.
Az eredmény egyik nyomasztó oka ugyanis az, hogy az országban nagyon kevés ember jár el szűrésre – vagyis bár jó hír, hogy a nők aránylag komolyan veszik a HIV-szűrést, az évi 4200 szűrés így is kevés. Adatok ide vagy oda, az alacsony szűrési hajlandóság miatt valójában nem tudhatjuk, hány olyan fertőzött van, akiknek az állapota nem ismert, és akik így gyógyszeres kezelés hiányában tovább terjesztik a vírust.
Megoldás sok van, lehetőség kevés
Mindez jól magyarázza azt, hogy miért is lenne fontos rávenni a lakosságot a HIV-szűrésre, és beépíteni a gondolkodásmódba, hogy a több partnerrel folytatott szexuális élet egyik szükséges velejárója a rendszeres, nagyjából háromhavi HIV-szűrés. Ám ez egyelőre döcögősen zajlik, hiába lenne rá mód bőven.
„Lényegesen többet kellene beszélni a HIV-ről, és nem csak és kizárólag az AIDS világnapja alkalmából. Tudjuk jól, milyen nagy szerepet játszik a média az emberek gondolkodásmódjában, a téma ott mégsem merül fel. Társadalmi szinten pedig lehetne olyan prevenciós programokat összeállítani, amelyekkel az emberek többségéhez eljuthatnának azok az információk, amelyekkel ma még nincsenek tisztában – mondja az aktivista, Takács Sándor pedig hozzáteszi, hogy fontos lenne az iskolákba is bevinni a témát. – Az oktatás részévé kellene tenni ezeket a kampányokat. Beszélni kellene a szexualitásról, a nemi betegségekről, és alapvetően komolyabban kellene megvalósítani a szexedukációt.”
Hathatós megoldás lenne a HIV-szűrés hivatalos bevezetése is az egészségügy több területére. Jelenleg a HIV-szűrés a katonaságnál, a szervdonoroknak, illetve a vér- és vérplazma-adóknak kötelező, de a terhesgondozásnál például nem. Vagyis az orvostól – és persze a szülőktől – függ, hogy élnek-e az amúgy állami szinten ingyenes HIV-szűrés lehetőségével, melyet mellesleg minden bőrgyógyászati rendelésen elvégeznek. Változó, hogy a szűrés lehetőségét felajánlják-e az orvosok a pácienseknek, igaz, napjainkban sok bőrgyógyászaton és nemibeteg-gondozáson bizonyos, HIV-hez nem köthető tünetektől függetlenül is inkább elvégeztetnek egy tesztet.
Egy biztos: az AIDS-stádiumban szűrt HIV-pozitív személyek példái bizonyítják, hogy a fertőzés egyértelmű jelei ellenére sem végeznek Magyarországon az egészségügyben elegendő szűrést, hagyva nemcsak a vírus terjedését, de a páciensek immunrendszerének lassú összeomlását is. És a változásban nem partner a magyar kormány sem – az elmúlt években nem esett szó a HIV-helyzetről Magyarországon, prevenciós kampányok sem indultak, és pályázatokat sem indítottak a témát illetően, hogy a kommunikációt eddig is folytató civil szervezetek és magánvállalkozások munkáját segítsék.
