Egészség

Ezért őszülünk meg a stressztől

Az őszülésre egyelőre még nincs orvosság, de egyre jobban ismerjük az okait: tengerentúli kutatók szerint a stressz az eddig feltételezettnél nagyobb szerepet játszik hajunk fehéredésében.

Brazil és amerikai kutatók egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy a bőr és a haj színét meghatározó őssejtek intenzív stressz hatására sérülnek: a kísérletben résztvevő sötét szőrű egerek néhány hét alatt teljesen megőszültek – írta a BBC.com-ra hivatkozva az MTI.

A haj általában az ember harmincas éveinek közepén kezd őszülni, a szülők hajának változásából megjósolható az őszülés kezdete is. Hajunk fehéredésében a természetes öregedési folyamatok és a genetika mellett a stressz is kiemelt szerepet játszhat.

Fotó: Pixabay

A Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői, a Sao Pauló-i Egyetem és a Harvard Egyetem tudósai úgy vélték, a stressz „őszítő” hatása a melanocitákhoz, azaz a pigmentet termelő őssejtekhez kapcsolható. Ezek melanint, vagyis sötét színű pigmenteket termelnek, ami a bőr és a haj színéért felelős. A kutatók az egereken végzett vizsgálatok közben bizonyítékokra bukkantak, amelyek a stressz és az őszülés kapcsolatát támasztják alá.

Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat – jelentette ki Ya-Cieh Hsu, a Harvard tudósa, aki szerint a stressz ártalmas hatásaihoz eddig sem férhetett kétség, de a mostani eredmények felülmúlták az eddigi elképzeléseket: a pigmentregeneráló őssejtek stressz hatására néhány nap alatt kimerültek.

A kutatóknak több módon is sikerült blokkolni a stressz hatására bekövetkező változásokat az egerek esetében, de természetesen ez még nem jelent „gyógymódot” az őszülésre. Hsu szerint az emberi őszülés kezelésének kutatásában egy hosszú út elején járnak, de arra rávilágított a kutatás, hogy miként hat a stressz a szervezet egyes részeire.

A tudósok úgy vélik, érdemes további kutatásokat végezni ezen a területen, hogy a jövőben olyan hatóanyagot fejleszthessenek ki, mely megakadályozza a haj idősebb korban bekövetkező színvesztését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top