Egészség

Ha lett volna puskája, többször végzett volna alzheimeres férjével, aztán magával is

Sokan csak annyit tudnak róla, hogy ez az a kórság, ami felejtést okoz, pedig a 21. század népbetegsége egyre több család életét fogja megkeseríteni. Kollár István dokumentumfilmje, az Alzheimer egy hatalmas felkiáltójel a magyar társadalomnak: figyeljünk végre oda!

Ha hihetünk a szakemberek előrejelzéseinek, néhány évtized múlva hazánkban nagyjából minden harmadik idős ember Alzheimer-kórban fog szenvedni. Mivel a nyugdíjaskorúak egyre nagyobb hányadát teszik ki a társadalomnak, ez elképesztő nyomást helyez majd az egészségügyi és szociális rendszerre. Az ország egyáltalán nem készült fel erre. Messze nincs elég, alzheimeres betegeket emberséges körülmények között ápoló intézményünk, és javarészt magukra hagyják azokat is, akik úgy döntenek, hogy vállalva az ezzel járó nehézségeket, maguk fogják otthon gondozni a szeretteiket, amíg csak lehet, és amíg bírják erővel.

Kollár István Alzheimer című filmjében megismerhetünk egy idős asszonyt, aki tizenhárom éven át vitte a vállán ezt a nehézséget, és végignézte életerős férje leépülését. A férfi ápolása miatt évekre négy fal közé szorultak, teljesen kiszakadva addigi életükből. Elmondja, hogy amikor az otthonápolást választotta, tudta ugyan, hogy nehéz dolga lesz, de senki sem készítette fel őt arra, hogy mennyire lesz nehéz. Bár tudta, hogy övé lesz a legtöbb munka, és ő végzi majd el a gondozás oroszlánrészét, arra még ő sem számított, hogy ennyire egyedül, segítség nélkül fog maradni. A film egyik legdrámaibb pillanatában a kamerába nézve mondja el, hogy

az elmúlt években több olyan pillanat volt az életében, amikor, ha lett volna puskája, először a férjével végzett volna, aztán pedig önmagával. A mondat drámai őszinteséggel hat, különösen olyasvalakitől, akin látszik, mennyire tiszta szívből szereti azt az embert, akit végül már teljesen öntudatlan állapotában is ápolt egészen a haláláig.

Ki segíthet?

A film nemcsak végső stádiumban lévő, már teljesen leépült memóriájú betegeket mutat be. Megismerhetünk például egy családot, ahol csak most kezdtek szembenézni azzal, hogy a nagyapa szellemi leépülése már megállíthatatlan, és talán most van a legnehezebb stádiumban. Még felfogja, mi történik vele és az elméjével, rendkívül dühös magára és a helyzetére emiatt, de már nem tud tenni ellene semmit. Elmesélik, hogy

egyszer rátaláltak a kertben, a kezében egy kötéllel. Mint utólag kiderült, azért vette magához a kötelet, hogy felkösse magát egy fára, de mire odaért, elfelejtette, mit akart.

Bár gyakran elfelejti azt, hogy mit csinált két perccel ezelőtt, a régi, általa gyűjtött tárgyakról órákig képes anekdotázni, igaz, közben többször megfeledkezik arról, hogy egyikről-másikról pár perce már mesélt.

Jelenet Kollár István Alzheimer című filmjéből

A családok gyakran maradnak magukra a problémáikkal. Ha nincs szerencséjük a háziorvosukkal, a neurológusukkal vagy a pszichiáterükkel, sokszor senki sem tájékoztatja őket arról, hogy mit kellene tenniük. Nekik kell utánajárniuk, milyen lehetőségeik vannak, ha azt akarják, hogy a szerettük egy intézetben élhessen tovább, de sokszor arról sem mesél nekik senki, milyen segítségre, segélyre, támogatásra számíthatnak, pályázhatnak, ha úgy döntenek, otthon maradnak alzheimeres, súlyosan demens szerettükkel. Az állam szerepét néhány civil szervezet, csoportosulás próbálja átvenni, jóakarattal ugyan, és keményen dolgozva az ügyért, de az ehhez szükséges erőforrások sajnos nem állnak rendelkezésükre.

Senkinek nem hoznak hasznot

A filmben több szakember elmondja, hogy

az Alzheimer-kór óriási robbanás előtt áll, és lassan, de biztosan olyan kritikus tömegű idős embert érint majd, ami már kezelhetetlen lesz.

A betegek mellé ugyanis intézmények és ápolók kellenek, mert amennyiben ez nem valósul meg, akkor rengeteg ember kénytelen lesz kilépni a munkaerőpiacról, hogy odahaza ápolja idős és beteg szerettét, ami egy régóta munkaerőhiánnyal küzdő országot könnyen gazdasági és szociális válság felé sodorhat.

Létezik megoldás, amit a film legfőképp francia példákkal támaszt alá, ahol nemcsak a betegséggel kapcsolatos tájékoztatásra költöttek sokat, de kiépült egy olyan intézményrendszer is, amely segít kézben tartani a problémát, és nem hagyja magára a betegeket. Erre nagy szükség van, mert ahogy a filmből is kiderül, gyógyszerre egyhamar nem nagyon számíthatunk.

Bár folynak kutatások és gyógyszerkísérletek, nem sokkal vagyunk előrébb a témában, mint 20-25 éve, így hiba lenne elodázni a problémát azzal, hogy hamarosan úgyis jön valami csodaszer, ami egy csapásra megoldja a dolgot. Nem jön. Sajnos nem sok jóra számíthatunk.

Ahogy a filmben elhangzik, az Alzheimer-betegek jelenleg senkinek nem hoznak hasznot. Nem hoznak hasznot a gyógyszergyáraknak, mert jelenleg nincs semmilyen gyógyszer, amit eladhatnának nekik a gyógyulás reményében. És nem hoznak hasznot az államnak sem, mivel nem számíthat arra, hogy a betegségből felépülők majd visszamennek szépen a munkaerőpiacra, ebből a kórból ugyanis nem lehet felépülni. Jelenleg ott tartunk, hogy Magyarországon már az is nagy eredmény lenne, ha a legtöbb orvos nagy bizonyossággal tudná diagnosztizálni az Alzheimer-kórt, mert sok esetben még ez is problémát jelent. 

Ez a film egy kétségbeesett segélykiáltás

Az Alzheimer egyszerre pompás és szörnyű cím egy dokumentumfilmnek. Pompás, mert teljesen egyértelmű, nem árul zsákbamacskát: Kollár István filmje tényleg megpróbál átfogó képet adni korunk népbetegségéről, az Alzheimer-kórról. És szörnyű, mert hiányzik belőle a legkisebb érzelmi töltet is: a nézők egy Rák vagy AIDS című filmre sem ülnének be, mert ismeretterjesztő szaga van a dolognak, és ha valamit nem szeret az átlagos néző, az az, ha oktatófilmet kell néznie. Csakhogy az Alzheimer – bár az átfogó, ismeretterjesztő jelleg tényleg ott van benne – egyáltalán nem oktatófilm, sőt tele van érzelmekkel és szívbe markoló történetekkel.

Az Alzheimer lehetett volna egy film az otthonápolás nehézségeiről. Lehetett volna egy film arról, miként állnak a gyógyszerkutatások a témában. Szólhatna arról, hogy nálunk nyugatabbra az államok hogyan próbálnak tenni valamit a kialakuló helyzet kezelhetőségéért. Lehetett volna portréfilm egy olyan családról, ahol együttes erővel kell megoldást találni arra, hogy az egyik nagyszülő szép lassan elfelejt mindent az életéről. Szólhatna azokról az orvosokról, szakemberekről és civilekről, akik hősies, kitartó szenvedéllyel dolgoznak évek óta azon, hogy Magyarországon se érezze magát reménytelenül és segítség nélkül senki, akinek valamelyik hozzátartozóját Alzheimer-kórral diagnosztizálják. Egy példán szemléltetve akár azt is bemutathatta volna, hogy a betegség következtében hogyan épül le az agyunk, hogyan tűnnek el az emlékeink, és ezzel együtt hogyan válik köddé a személyiségünk, és leszünk emberből egy ugyan még lélegző, de csupán üres test. A film azonban nem lett egyik sem, ugyanakkor mégis kapunk mindezekből egy keveset.

Jelenet Kollár István Alzheimer című filmjéből (Fotó: Ruzsovics Dorina)

Kollár István a filmje sajtóvetítése előtt nem is titkolta, hogy a nézőben bőven marad majd hiányérzet az Alzheimer megtekintése után. A film szándékosan nem mászik bele semmibe mélyebben, inkább csak felvet számos témát, amiről beszélni lehet, és beszélni kellene az Alzheimer-kórral kapcsolatban, megmutatja, hogy hányféle aspektusból lehet ezt körbejárni, és… ennyi. Kollár István ugyanis saját tőkéből, a saját pénzét befektetve forgatta hosszan a filmjét, és vett fel rengeteg értékes interjút Európa- és Magyarország-szerte. Annyit, hogy akár tíz film is kijönne belőle.

Az Alzheimer bevallottan egy filmméretűre duzzadt előzetes egy dokumentumfilm-sorozathoz, vagy több részes filmhez, ami egyszer, talán pont e produkció hatására remélhetőleg elkészülhet. Az lesz majd az igazi, de ez nem jelenti azt, hogy az Alzheimernek a vázlatossága ellenére ne lenne számos értéke, és ne lenne elég figyelemfelkeltő önmagában is.

Az Alzheimer alkotója jelenleg keresi, hogy a filmje milyen formában juthatna el a közönséghez, és lesz-e folytatása. Amennyiben ezzel kapcsolatban lesz valami hírünk, jelentkezni fogunk vele.

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, bátran hívd őket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése