Egészség

Hihetetlen: felismerte egy utas az édesanyját 14 éve újraélesztő mentőst az 1-es villamoson

Először nem értették az utasok a nő kitörő örömét, végül mindenki elérzékenyült.

Különös párbeszéd tanúi lehettek ma reggel a fővárosiak. A zsúfolt 1-es villamos épp csak elhagyta a Róbert Károly kőrúti Mentőszékház megállóját, amikor egy 40 év körüli nő hangos ujjongásától kezdett visszhangozni a hosszú szerelvény, írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Kiderült, az édesanyját 14 éve újraélesztő mentőorvost ismerte fel utastársában az asszony, akinek szó szerint a nyakába is borult.

facebook

„Szolgálatból haza tartó bajtársunk nem emlékezhetett azonnal az esetre, ám miután a hálás hozzátartozó olyan részletességgel idézte fel a történteket, hogy az utasok is látták maguk előtt a helyszínt, már bajtársunknak is felderengett valami. A nő boldogan újságolta, hogy anyukája azóta is kiváló egészségnek örvend, sőt most épp az unokák emelgetéséről próbálják leszoktatni a Szuper Nagyit” – írták.

A nő harsány örömét már a Béke térnél megbocsátották az utasok, akik addigra érdeklődéssel hallgatták a történetet. „Az Árpád hídhoz érve hatalmas öleléssel búcsúzott bajtársunktól az egykori bejelentő, az utasok közül pedig többen ismeretlenül is gratuláltak leszállás közben a mentőorvosnak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top