Egészség

A koronavírus kissé gyorsabban terjed az influenzánál

Lappangási ideje a kutatók szerint átlagosan öt nap.

A koronavírus okozta járvány kínai kutatók számításai szerint lassabban terjed a szamárköhögésnél, vagy a tbc-nél, viszont valamivel gyorsabban a „szokásos” influenzánál – áll abban a jelentésben, amelyet a New England Journal of Medicine című amerikai orvosi hetilap közölt szerdán.

A kínai kutatók 425, bizonyítottan koronavírustól megfertőződött beteg esetét vették alapul számításaikhoz és arra jutottak, hogy egy beteg átlagosan 2,2 embert fertőz meg. Ez a hányad valamivel magasabb, mint a tipikus influenzánál, viszont jóval alacsonyabb, mint a koronavírus „rokonának” mondható SARS esetében. Annál 3-ra becsülték az egy ember által megfertőzöttek számát.

A koronavírus lappangási ideje a kutatók szerint átlagosan öt nap.

Jelentésükben kitértek arra is, hogy a január elseje előtt tüneteket mutató betegek több mint a fele kapcsolatban állt a ragály kezdőpontjának tekinthető vuhani halpiaccal. A tüneteket csak január elseje után produkálóknak viszont csupán 8 százaléka hozható összefüggésbe a halpiaccal a kór szempontjából.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Getty Images )

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése