Egészség

40 évvel idősebb betegéért hagyta el férjét az ápolónő

Egymásba szerettek a munka során, ezért az ápolónő 20 év házasság után elhagyta férjét a 80 éves betegért.

A walesi Swanseaben élő, háromgyerekes, idősek ápolásával foglalkozó Donna Brickell 2018 februárjában találkozott a 80 esztendős Erickel. A férfinek azért volt szüksége segítségre, mert tíz évvel ezelőtt deréktól lefelé lebénult egy autóbalesetben. Végül a beteg és az ápolónő egymásba szerettek.

A 40 éves Donna elmondta, eleinte nem tudta, hogy a férfi kétszer idősebb nála, legfeljebb 60 évesnek nézte. A pár májusban bukott le, így Donnának el kellett hagynia a munkahelyét, férjével pedig bevallása szerint már amúgy is jó ideje rossz volt a viszonya. Már csak a három gyermek tartotta őket egymás mellett. Majd miután Donna mindent bevallott otthon, már másnap elköltözött idős szerelméhez.

A szerelmeseket különösebben nem érdekli, hogy ki mit gondol róluk, annyira boldogok, hogy már az eljegyzés is megtörtént, és az esküvőt tervezgetik.

(via/via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top