nlc.hu
Egészség
Összeomlott az érbetegellátás a Péterfyben

Összeomlott az érbetegellátás a Péterfyben

Az egyetlen érsebész szakorvossal és a mellette dolgozó rezidenssel nem tudják vállalni a feladatot.

Februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház – értesült a MedicalOnline. Ezzel ismét jelentős túlterhelésre számíthatnak a fővárosi érsebészetek és érsebészek: a budapesti érbetegellátást nyújtó intézménynek így havonta négy ügyelettel kell majd többet ellátnia.

A Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet Bethlen Gábor téri bejárata.
MTVA/Bizományosi: Róka László

„A budapesti érsebészeti ellátás kritikus helyzete a krónikus, és folyamatosan tovább romló munkaerőhiányból ered, országszerte kevés az akut érbeteg ellátáshoz kellő gyakorlattal rendelkező érsebész” – mondta a MedicalOnline-nak a helyzetet elemezve dr. Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) elnöke, és hozzátette: a szakma előre jelezte, hogy a szakemberhiány miatt nem lehet majd a minimumfeltételeknek megfelelő létszámban betölteni az üres álláshelyeket a Péterfyben. 

Tavaly márciusban a Péterfy már lemondta az akut érsebészeti ellátást, júniusban érsebész szakorvosának halála miatt kényszerült ugyanerre a kórház, aki havi 30 napon vállalta egyedül az ügyeletet. Később a helyzet rendeződni látszott, szeptemberben azonban a Péterfy „hosszabbítást” kért, így végül november elejéig a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikája, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI), a Szent Imre Kórház, a Bajcsy Zsilinszky Kórház és a Honvédkórház vette át a készenléti ügyeletet. Február 1-jével azonban nemcsak az akut, hanem a krónikus betegek ellátását is meg kell oldani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top