Egészség

Meghalt az a kínai orvos, aki először riadóztatott a koronavírus miatt – frissítve

Egy, akkor még „rejtélyes” vírusról beszélt kollégáinak, de a hatóságok elhallgattatták.

Meghalt az az orvos, aki először akarta riadóztatni kollégáit a koronavírus miatt – írta meg az Index a kínai angol nyelvű bulvárlap, a Global Times Twitter-oldalának bejegyzése alapján. 

Forrás: Twitter

Li Ven-liang december 30-án egy közös csetszobában hívta fel ismerősei figyelmét, akikkel együtt járt az orvosira, hogy hét ember egy rejtélyes vírus tüneteivel karanténban van a kórházában – számolt be róla a New York Times cikke alapján a lap néhány nappal ezelőtt.

Az online kommunikációt éberen figyelő kínai hatóságok Lit még aznap éjjel beidézték a vuhani egészségügyi hatósághoz, és kérdőre vonták, három nappal később pedig el kellett ismernie, hogy törvénytelen viselkedést tanúsított, amikor egy vírusról beszélt.

Később kiderült, hogy az eltussolni akart vírus maga a koronavírus volt. A külföldi hírportálok értesülése szerint az orvos a fertőzésbe halt bele.

Frissítés: 

Leállt a szíve és kritikus állapotban van, de még él Li Wenliang, az az orvos, akiről korábban többek között a Washington Post is azt írta, hogy meghalt. A hírt a kínai Global Times tette közzé, Twitter posztjában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top