Más módon is fertőz a koronavírus, mint eddig gondolták

nlc | 2020. Február 08.
Kutatók rájöttek, hogy a vírus nem csak cseppfertőzéssel terjedhet.

A betegek hasmenése lehet a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének másodlagos útja, így a fertőzés széklet útján is terjedhet – figyelmeztettek amerikai kutatók pénteken egy frissen közölt kínai tanulmány alapján.

A mostani járványt okozó 2019-nCoV jelű koronavírus elsődlegesen cseppfertőzés útján terjed, amely bármely már fertőzött személytől származhat. Az első eseteket vizsgáló kutatók azonban a légzőszervi tüneteket mutató páciensekre koncentráltak, és emiatt elhanyagolhatták az emésztőszervi tüneteket.

Az új koronavírus ellenszerét kutatja a Huojan Laboratórium alkalmazottja a Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 6-án (Fotó: MTI/AP)

Az Amerikai Orvosi Szövetség Folyóiratában (Journal of the American Medical Association – JAMA) kínai szerzőktől közölt új cikk szerint az általuk vizsgált egyik vuhani kórház 138 pácienséből 14 esetében (azaz több mint 10 százalékuknál) egy vagy két napig tartó hasmenéssel és hányással kezdődött a betegség, mielőtt kialakultak volna a légzőszervi problémáik.

Ezt tapasztalták az új koronavírussal diagnosztizált első amerikai páciensnél is, és néhány hasonló kínai esetet a The Lancet című nemzetközi orvosi hetilapban is dokumentáltak.

„A 2019-nCoV vírus kimutatható volt a szokatlan hasi tünetekre panaszkodó páciensek székletében – hasonlóan a 2002-2003-ban nemzetközi járványt okozó SARS vírushoz (…), ami az ürülék útján való terjedésre utal” 

– mondta az egyesült királyságbeli Tudományos Média Központnak (Science Media Centre) William Keevil, a Southamptoni Egyetem professzora.

Az ürülékkel való terjedés miatt 2003-ban százak fertőződtek meg egy hongkongi lakótömbben, ahol a vírus a fürdőszobákból felszálló meleg levegővel közeli épületekbe is eljutott.

Mindez nem jelent meglepetést a kutatók számára, mivel az új vírus ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a SARS kórokozója. Jiayu Liao, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke mindazonáltal rámutatott, „egyelőre nem tudják, hogy mennyi ideig képes túlélni a vírus a testen kívül, és mennyire érzékeny a hőmérsékletre”.

David Fisman, a Torontói Egyetem epidemiológusa szerint a széklet útján való terjedés mindenesetre újabb nehézségeket jelenthet a járványgócok elszigetelésében, és főleg a kórházakban okozhat problémát, felerősítheti a járványt.

Benjamin Neuman, a Texas A&M University-Texarkana virológus kutatója azonban arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi ismeretek szerint valószínűleg „a cseppfertőzés és a fertőzött felületeket érintő kezünk szemhez, orrhoz vagy szájhoz dörzsölése” a fő terjedési útja az új koronavírusnak is.

(MTI)

Exit mobile version