- „Teherbe eshet-e újra a feleségem, ha 15 hetes terhes és szeretkezünk?”
- „Fáj a kislábujjam, kissé el is színeződött, szerintetek mit csináljak?”
- „Öt hónapos terhes vagyok, de most megjött a menzeszem. Kell aggódnom szerintetek?”
Se szeri, se száma az ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek az internetes fórumokon, közösségi oldalakon. Adódik a kérdés persze, hogy a fenti helyzetekben vajon miért a világháló szegleteiben keresik az emberek a megoldást. Szeriné dr. Ormándi Erzsébet szerint az internet széles körű elterjedésével természetessé vált, hogy az élet bármely területén felmerülő kérdéseinkre – legyen az hétköznapi vagy akár tudományos területre tartozó kérdés – nagyon rövid idő alatt, néhány kattintással választ kaphatunk. Természetessé vált az is, hogy az egészségi állapotunkra vonatkozóan is gyűjtünk ilyen módon információkat. Ha valamilyen tünetet, betegségre utaló jelet észlelünk magunkon, aggódni kezdünk, szeretnénk minél előbb kideríteni, hogy mi állhat a háttérben. Az orvosi vizsgálatokra azonban még napjainkban is gyakran sokat kell várni, ami nagyon frusztráló.
Mit csináljak, ha a gyerekem mosószert ivott?
Amikor nyilvánvalóan vészhelyzet áll fenn, akkor viszont ne a Facebook népét kérdezzük meg a témáról! Sokszor a fejünket fogjuk olvasóként, hogy „ezt meg hogy gondolta valaki?” De valahonnan mégiscsak jönnek ezek a gondolatok.
Nem egyszer olvastam már, hogy a gyerek megitta az öblítőt/megrágta a mosószeres kapszulákat, és ezt anyukák felteszik fórumokra, és kérdezik, hogy most mit csináljanak. Azt gondolom, ebben a helyzetben nem azon kellene gondolkodni, hogy mit javasolnak, milyen tapasztalatokkal bírnak más anyukák, hanem azonnal elindulni az orvoshoz, de legalább felhívni egy illetékes orvost, toxikológiát, ügyeletet
– mondja Sevcsik Anna, a Babagenetika alapítója. Az első baba várása közben is rengeteg ilyen kérdés merül fel, Anna rengeteg szüléssel kapcsolatos kérdést kap a Babagenetika oldalon. Ilyen például a „40 hetes terhes vagyok, elkezdtem vérezni, mit csináljak?” vagy „ötperces fájásaim vannak, szülni fogok?” Anna ilyenkor mindenkinek azt javasolja, hogy inkább menjen be a kórházba a kismama, inkább küldjék haza, minthogy bármilyen életveszélyes helyzet álljon elő, amit meg lehetett volna előzni. Szeriné dr. Ormándi Erzsébet szerint a fórumokon való kérdezősködés motivációját adhatja, hogy szívesebben fogadunk el olyanoktól tanácsot, akik hasonló folyamaton mentek keresztül.
Minél hamarabb megoldást akarunk találni a problémánkra, ami téves öndiagnózishoz vezethet (Fotó: Getty Images)
Itt vannak a leleteim, szerintetek mi a bajom?
„Megesik, hogy valaki szinte diagnózist vagy másodvéleményt remél az internetezőktől. Ha valaki megosztja a leletét, az nem jó, mert egyrészt ezek privát dokumentumok, nem igazán ildomos megosztani a nyilvánossággal, másrészt a kommentelők nem ismerik a kérdező teljes kórképét, és ne felejtsük el, hogy a csoportokban javarészt nem orvosok, szakemberek fogják leírni a véleményüket az értékekkel kapcsolatban, hanem laikus emberek.
Ezzel az erővel nagyjából bárkit leszólíthatnánk a villamoson, hogy nézzem már rá a leletünkre – milyen bizarr elképzelés, igaz? Pedig gyakorlatilag ez történik a fórumokban is.
– mondja Anna.
A pszichológus azt mondja, az öndiagnózisra ösztönző másik fontos tényező, hogy mindenkihez eljutnak – hiteles és kevésbé hiteles forrásból származó – rémtörténetek, amelyek a későn felállított vagy éppen a téves diagnózisokból származó tragédiákról szólnak. Természetes tehát, hogy minden lehetséges módon szeretnénk ennek a kockázatát a minimálisra csökkenteni. Ezért iparkodunk minél hamarabb valamilyen diagnózist és megoldást, kezelést keresni a problémánkra.
Anna azt meséli, nem ritkán lát olyat, hogy valaki felteszi a véres bugyijáról a képet azzal a kérdéssel, hogy ez most akkor vetélés vagy sem.
„Azt azért sokan tudják, hogy a vérzés nem feltétlenül jelent vetélést, de igenis fennállhat a kockázata. Viszont az is lehet, hogy az orvosok tudnak még segíteni, ha időben fordul hozzájuk a kismama. Felesleges másoknak kiteregetni a szennyest.”
A Babagenetika alapítója azt javasolja, mindig legyünk résen, viszonylag könnyen ki lehet szűrni, ki ad teljesen hiteltelen információt. Amikor olyasmi jelenik meg, hogy „nekem is Dan (sic!) szindrómával volt gyanú”, akkor látszik, hogy úgy beszél az adott témáról az illető, hogy egyáltalán nem ért hozzá. „Ha le sem tudja írni helyesen a problémát, az már egy erős szűrő.” Anna szerint nem egyszer fordul elő, hogy egy teljesen más genetikai rendellenességre kérdez rá a posztoló, a kommentelő pedig annyira nincsen tisztában a genetikai rendellenességekkel, hogy egy másik betegséggel kapcsolatos tapasztalatát osztja meg.
Szeriné dr. Ormándi Erzsébet szerint az internetes diagnózis oka lehet az is, hogy amikor eljutunk az orvoshoz, akkor sem biztos, hogy minden kérdésünkre kielégítő választ kapunk, hiszen szűkös a vizsgálatra fordítható idő, és az is lehet, ebben a stresszel terhelt szituációban eszünkbe sem jutnak a kérdéseink.
De ne legyünk álszentek: amikor e-mailben kiküld az orvos egy leletet, az ember automatikusan beüti a Google-ba, amit nem ért, és próbálja kihámozni a diagnózist. A jó hír, hogy van lehetőség releváns információkat kapni akkor is, ha valaki még az orvossal való konzultáció előtt szeretne valamilyen tájékoztatást kapni. Több olyan csoport van a közösségi médiafelületeken is, ahol csak szakértők és orvosok válaszolhatnak a feltett kérdésekre, ilyen például az Édesanyák szakértői csoport.
„Nyugi, minden rendben lesz”
„Én ettől a közhelyszerű nyugtatgatástól is nagyon mérges tudok lenni, hiszen aki leírja ezt, nem tudhatja, hogy igaz-e, közben pedig reményt ad vele – kezdi Anna a saját története mesélését. – Nekünk 1:374-hez esély jött ki Edwards-szindrómára, ami, ha belegondol az ember, annyira nem rossz arány, de ma már tudom, hogy a véreredmény annyira rossz lett, hogy a diagnoszták már tudták: beteg a babánk. És mégis rengetegen mondták azt, hogy »de az ultrahang rendben volt, már biztosan megmutatkozott volna a gond, ha lenne«. Körülöttem mindenki csak ezt hangoztatta. Amikor pedig felhívnak a laborból, hogy igenis nagy baj van, mert a babának élettel össze nem egyeztethető genetikai rendellenessége van, akkor azt éreztem, hogy
a francba is, nekem mindenki azt mondta, hogy nem lehet gond. Másnak is ugyanez az eredmény jött ki, és náluk rendben volt minden, hogy lehet, hogy nálunk meg nem?! Egy ilyen helyzetben extrán fontos a lelki támogatás, de ez nem egyelő azzal, hogy azt hajtogatjuk csak: minden rendben lesz.
A kommentelők felelőssége hatalmas, és ezt sokszor nem érzik (Fotó: Getty Images)
Az egészségi állapotunkkal kapcsolatban megélt bizonytalanság erős szorongással és a kiszolgáltatottság érzésével jár – teszi világossá a pszichológus. „Sok beteg arról számol be, hogy még egy súlyos betegség diagnózisa is hoz valamiféle megkönnyebbülést a kezdeti bizonytalansághoz képest. Erős igény van tehát bennünk arra vonatkozóan, hogy tudjuk, mire számíthatunk az egészségi állapotunk tekintetében. Ehhez első lépésként arra van szükségünk, hogy minél hamarabb megtudjuk, milyen betegséggel kell megküzdeni, hiszen ha megvan a diagnózis, akkor már körvonalazódnak a kezelés lehetőségei is.”
Persze létezik az üres nyugtatgatás mellett a másik véglet is, amikor egy egyszerű kérdésre reagálva jóformán azonnal kinyilatkoztatja az illető a saját horrorsztoriját, a frászt hozva szerencsétlen kérdezőre.
Szeriné dr. Ormándi Erzsébet szerint a különböző diagnózisokkal való címkézésnek többféle funkciója is lehet. Kifejezhetjük vele például a tájékozottságunkat, vagy kompetensebbnek érezhetjük magunkat, hiszen nem kizárólag az orvos mond ítéletet az egészségi állapotunkra vonatkozóan, hanem mi magunk is megnevezhetjük, kategorizálhatjuk a problémánkat. Ez a kategorizálás ad egyfajta keretet, átláthatóságot, ami segíti az embereket abban, hogy hogyan viszonyuljanak a problémás állapothoz, így kompetensebbnek érezzük magunkat, csökken a szorongás és a kiszolgáltatottság élménye egyaránt. Ugyanakkor azt is fontos szem előtt tartani, hogy a vélt vagy valós diagnózis stigmaként is hathat, ami erős szégyenérzetet, csökkentértékűség érzetét és más negatív érzéseket is okozhat. Az egészségügyi ellátó rendszerben fontos a diagnózisalkotás, azonban a pszichológiai folyamatok nagyon összetettek. Sok minden függ a beteg személyiségétől, ezért szakmai szempontból elsősorban az egyéni problémamegoldásban érdemes gondolkodni.
Minden szónak súlya van
A kommentelők felelőssége hatalmas, és ezt sokszor nem érzik. Az emberek nagyon szeretik elmesélni és kinyilatkoztatni a saját történetüket, ami szubjektív, és egyáltalán nem biztos, hogy ami az egyik esetre igaz volt, az a másik esetben is úgy lesz. Az, hogy egy adott helyzetben valaki akkor úgy döntött, nem jelenti, hogy a másik ember is azt az utat választja majd. Példának okáért egy Down-szindrómás baba megtartása vagy a terhesség megszakítása már nem csupán szakmai kérdés, hanem sokkal inkább személyes. Ha pedig egy adott család meghoz egy bármilyen irányú döntést, azt igenis tiszteletben kell tartani és meg kell próbálni nem ítélkezni. „Nagyon fontos, hogy az ember milyen megfogalmazással szól hozzá egy-egy kérdéshez. Jó lenne megérteni, hogy ilyen helyzetekben minden egyes leírt szavunknak igenis súlya van. Csak hogy még egy példát hozzak, egy tévéműsorban egyszer betelefonált egy néni azzal, hogy biztosan azért lett beteg a babám, mert sok chipset ettem és kólát ittam. Nem vagyunk előítélettől mentesek, és ezek reflexszerűen jönnek elő egy-egy ilyen helyzetben. Ami a legfontosabb javaslatom a tanácsot adni vagy segíteni vágyóknak, hogy úgy fordulj a kérdező felé, hogy ő érezze az empátiádat, együttérzésedet” – mondja Sevcsik Anna.
