A második beteg is kigyógyult a HIV-fertőzésből

NLC/MTI | 2020. Március 10.
Adam Castillejónak se a vérében, se a spermájában, se a szöveteiben nem mutatható ki a HIV-fertőzés.

A világon már a második beteg, egy londoni férfi gyógyult meg a HIV-fertőzésből – idézte orvosait a BBC. Adam Castillejo felhagyott a betegsége ellen szedett antiretrovirális gyógyszerrel, ennek ellenére már több mint 30 hónapja vírusmentes. Nem a gyógyszer hatására múlt el a betegsége, hanem a daganata ellen kapott őssejtterápia gyógyította meg – írta a The Lancet című orvosi szaklap. Őssejtdonorai egy ritka génvariánssal rendelkeznek, amelyek megvédik őket — és most már Castillejót is – a HIV-fertőzéstől.

Az első beteg, akiről azt jelentették, hogy meggyógyult a HIV-ből, Timothy Brown volt, egy berlini férfi, aki hasonló kezelést kapott, majd azután három és fél évvel vírusmentesnek nyilvánították. Az őssejtbeültetés, úgy tűnik, megakadályozza, hogy a vírus a szervezeten belül szaporodjon, mert a beteg immunsejtjeit a donorok HIV-nek ellenálló immunsejtjeire cserélik.

A most negyven éves Adam Castillejónak se a vérében, se a spermájában, se a szöveteiben nem mutatható ki a HIV-fertőzés. Már egy éve, hogy bejelentették a vírusmentességét és ez azóta sem változott, de most döntötte el, hogy felfedi a személyazonosságát. „Két és fél éve nem kap antiretrovirális gyógyszert és vírusmentes. Eredményeink azt mutatják, hogy a berlini beteg esetében a kilenc évvel ezelőtt elsőként sikerrel alkalmazott HIV-ellenes őssejtterápia megismételhető, tehát szinte bizonyos, hogy gyógyítja a HIV-et” – mondta el a BBC-nek Ravindra Kumar Gupta, a kutatás vezetője, a Cambridge-i Egyetem professzora.

Ennek ellenére nem ez lesz a világon élő sok millió HIV-fertőzött gyógymódja. Az agresszív terápiát elsődlegesen a két páciens rákos daganata, nem pedig a HIV ellen vetették be. A jelenleg használt HIV-gyógyszerek nagyon hatékonyak, ami azt jelenti, hogy a fertőzöttek, akik szedik, hosszú, egészséges életre számíthatnak. „A gyógymód igen kockázatos, ezért csak utolsó lehetőségként vesszük igénybe olyanok esetében, akik a HIV-fertőzés mellett életveszélyes vérképzőszervi daganattól is szenvednek” — tette hozzá Gupta.

A tesztek azt mutatják, hogy Castillejo immunsejtjei 99 százalékának helyét átvették a donorok immunsejtjei. A vírus maradványai azonban még ott vannak a testében, ahogy a berlini betegében is, tehát abszolút biztonsággal nem lehet kijelenteni, hogy soha nem térhet vissza a betegségük.

Exit mobile version