Pánikjárvány – a történelem 5 legnagyobb betegséghisztije

„Ne aggódjanak, ez nem koronavírus” – nyugtatott meg minket egy tüsszentő hölgy egy budai bevásárlóközpont liftjében, miután maga is érzékelhette, hogy egy pillanatra megállt körülötte a levegő. Erőltetett kuncogás bukott ki párakból, mások befagyva, levegőt visszatartva várták az ajtók kinyílását. Ez az apró kis nüansz jól mutatja azt a pattanásig feszült helyzetet, amit a koronavírus-járvány terjedése, pontosabban az ezzel kapcsolatos hisztéria okozott.

Egy nő védekezik az influenza ellen 1919-ben, a spanyolnátha idején / Getty Images

Mert nem kétség, a rasszista és xenofób hangzású „sárga veszedelemként” is emlegetett koronavírusnál is gyorsabban terjed a félelem. Anyukák riasztgatják egymást a Facebookon arról, melyik iskolában helyeztek karantén alá kínai gyerekeket. Meglett férfiak utaznak bukósisakban a repülőkön, de vannak olyanok is, akik levágott aljú műanyag palackot húznak a fejükre, vagy akár teljesen, tetőtől talpig bezacskózzák magukat. És ahogy arra számítani lehetett, felütötték a fejüket az összeesküvés-elméletek is őrült, emberiséget szívató tudósokról, háttérhatalomról, biológiai fegyverről, sőt még Bill Gates neve is szóba került.

Persze nem arról van szó, hogy ne tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket (rendszeres kézmosás, betegekkel való érintkezés kerülése, esetleg szájmaszk), de a pánik épp olyan kontraproduktív lehet, mint ha teljesen ignorálnánk a veszélyt (lásd: Csernobil esete), hiszen ez a felfokozott érzelem nemcsak beszűkíti az életünket, de átgondolatlan, kétségbeesett cselekvésre is ragadtathatjuk magunkat. Nem csoda, hogy a WHO minden ilyen járvány idején részletesen kidolgozza pánikelkerülő óvintézkedéseit, megakadályozni azonban általában nem sikerül a hisztériát: a vírusok, baktériumok félelmetesek, mert szabad szemmel nem láthatók, mondhatni láthatatlan ellenségek. Senki sem tudhatja, megfertőződött-e, amíg a tünetek nem jelentkeznek, és a pánikhangulathoz – nem akarok álszent lenni – a média is alaposan hozzájárul. Nem tudom, te hány világjárványt éltél már át, de ilyenkor tényleg kicsit olyan érzésünk van, mintha egy zombiapokalipszis kellős közepére csöppentünk volna. Ahogy ez az alábbi esetekben is történt.

Az AIDS-hiszti

1981-ben adta közzé a CDC (Amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ) első jelentését egy betegségről, amit ma már szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek, azaz AIDS-nek hívunk. Negyven nappal később a New York Times arról számolt be, hogy az államokban 41 ritka rákos esetet (Kaposi szarkómát) diagnosztizáltak homoszexuális férfiakon, mely összefüggésbe hozható az új betegséggel. A furcsa és bizarr esetek körül mondhatni extrém bizonytalanság alakult ki a korai időkben, nem lehetett tudni, mi ez, kik és hogyan kapják el, egyáltalán vírusról van-e szó. Ezt a bizonytalanságot mutatja, hogy eleinte nevet sem adtak a betegségnek, csak „melegrákként”, „meleg-tüdőgyulladásként”, „homoszexualitással összefüggő immundeficitként” (GRID) emlegették, míg ki nem derült, hogy heteroszexuálisok is elkaphatják.

Nem csoda, hogy ebben a bizonytalan közegben az AIDS-hisztéria a nyolcvanas évek közepére meghatározó kifejezés lett a médiában és a közéletben. Egy New York-i iskolában például tanévkezdésekor 1100 diákból 944 maradt otthon, csak mert tudvalevő volt, hogy a beiratkozó gyerekek közül egy AIDS-beteg (fontos hozzátenni, ekkor már köztudott volt, hogyan terjed a vírus, bár a hatóságok kommunikációja erről félreérthető volt). Püspökök szónokoltak arról, hogy a hívek hagyják abba a csapvíz fogyasztását, sok étteremben eldobható tányérokat adtak a vendégeknek, vagy gumikesztyűvel szolgáltak fel. Ezek nemcsak elszórt esetek voltak; az AIDS-krízis tetőpontján a nyilvános hisztéria irracionális, érzéketlen, nemegyszer törvénytelen válaszokat gerjesztett az emberekben. Egy 87-es közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 50 százaléka helyezte volna karantén alá az AIDS-betegeket, 48 százalékuk megvonta volna tőlük a személyi igazolványukat, 15 százalékuk pedig megkülönböztető tetoválást varrt volna rájuk. Az AIDS-szel kapcsolatos diszkriminációt és hisztit a Philadelphia című filmben elhangzott mondta foglalja össze a legplasztikusabban: „Az AIDS-betegséggel kapcsolatos előítélet a beteget társadalmi halálra ítéli, jóval azelőtt, hogy a fizikai halál bekövetkezne.”

Kutatásra van szükség, nem hisztériára – melegfelvonulás New Yorkban 1983-ban (Fotó: Getty Images)

A sertésinfluenza-pánik

Az A-típusú H1N1 influenza körül kialakult felbolydulás némileg érthető volt 2009-ben, miután a WHO önmagát cáfolta meg: először azt mondta, a vírus enyhe lefolyású betegséget okoz, majd egy hónappal később a legmagasabb fokozatú pandémiás (nagy területi populációt megfertőző betegség esetén kiadott) riasztást rendelt el. Sokak szerint tette mindezt azért, hogy a gyógyszergyárak minél több vakcinát eladhassanak. A riogatás végül megalapozatlannak bizonyult, hiszen 2010 áprilisáig 2900 halálos áldozatot követelt a sertésinfluenza Európában, míg a szezonális influenza áldozatainak a száma egy átlagos évben 40 ezer, szélsőséges esetben akár 220 ezer is lehet. Persze a járvány kezdetén ezt még nem lehetett előre tudni, ezért is fordulhatott elő, hogy sokan önkéntes böjtbe kezdtek, megtagadva a disznóhús fogyasztását.

Ebola – célpontban a feketék

Láz, szembevérzés, belső vérzés – az ebola elég riasztó betegség ahhoz, hogy irracionális félelmek tárgyává váljon. Igaz, a 2013 vége és 2016 eleje között, mintegy két évig tartó nyugat-afrikai ebolajárvány a vírus 1976-os azonosítása óta a legsúlyosabb fertőzés volt a megbetegedések és az áldozatok számát tekintve, talán mégis csak hisztériának mondható az, ami Amerikában az afroamerikai lakosok ellen kialakult. A 2014-es ebolajárvány miatt például egy texasi főiskola megtagadta számos nigériai diák felvételét, egy, az American Airlines járatával utazó beteget elkülönítettek a WC-ben, hogy elszigeteljék a többi utastól, mivel a folyóson hányt, egy Pulitzer-díjas fotós pedig azért nem készíthetett fényképeket egy egyetemen, mert egy hónappal korábban Libériában járt. Egyik esetben sem volt szó eboláról. És bár egy mezei influenzában összehasonlíthatatlanul többen halnak meg évente, Magyarországon a pánik és a dezinformálás elkerülése végett az ÁNTSZ tájékoztatót készített a tanévkezdésre az egyetemekre visszatérő afrikai diákok miatt, de még így is riadalmat okozott Óbudán egy maláriás nigériai lány, később pedig Debrecenben és Pécsett egy-egy orvostanhallgató megbetegedése – a legutóbbi eset kapcsán az ÁNTSZ rémhírterjesztésért feljelentést is tett.

Ebolajárvány 2015-ben (Fotó: Getty Images)

„Levele érkezett”

A szeptember 11-i amerikai terrormerényletek után a lépfenével kapcsolatos fenyegetések futótűzként terjedtek szét a világban, több terrorszervezet is kísérletet tett arra, hogy a terrorcselekményeiben toxikus anyagokat vessen be. Az első megbetegedés 2001 októberében történt, amikor egy 63 éves férfi az anthrax legsúlyosabb válfajában, az úgynevezett belélegzéses lépfenében betegedett meg, majd egy nappal később meg is halt. A férfi képszerkesztőként dolgozott a The Sun című lapnál, az American Media irodaházban, és a nyomozók az íróasztalán találták meg a kórokozót. Mivel a lépfene-megbetegedés csak a kórokozóval való közvetlen érintkezés vagy a spórák belégzése révén következhet be, tehát emberről emberre nem fertőz, valószínűsíthető, hogy a baktérium levélben érkezett. Ezt erősíti meg, hogy később a postázó egyik dolgozója is megbetegedett az épületben. Később több hasonló eset is történt Amerikában, egyre több anthraxgyanús borítékot találtak, Izrael lépfeneriadót rendelt el, és hamarosan Magyarországot is elérte a lépfenepánik, melynek következtében a katasztrófavédelem nem győzte kezelni a bejelentéseket. Nem egy esetben vissza is éltek a pánikhangulattal: az Országos Baleseti Intézet egyik dolgozója például meg akarta heccelni kollégáját, és az asztalára helyezett egy mosóporral beszórt csomagot, azonban a nagy felhajtást látva a rendőröknek végül bevallotta, hogy ő követte el a rosszízű tréfát.

Az elmismásolt spanyolnátha

A végére hagytunk egy ellenpéldát, mely jól mutatja, mi történik akkor, ha nemhogy pánikot nem keltenek, hanem épp ellenkezőleg: totálisan megpróbálják elbagatellizálni a helyzet súlyosságát. A 1918-as nagy influenzajárványt a világtörténelem legsúlyosabb járványos betegségeként emlegetik ma már, nagyjából 500 millió ember kapta el a betegséget, a halálos áldozatok számát 50 millióra becsülik. A járványban érintett országok a világháborúra való tekintettel szoros cenzúra alatt tartották a sajtót, ezért nem engedték, hogy olyan hírek terjedjenek el, melyek ártanak a morálnak, vagy pánikot kelthetnek. Gondoljunk csak bele, hogyan is hathatott volna a háború borzalmain frissen átesett lakosság tudatára egy olyan szalagcím például, hogy A történelem leghalálosabb járványa milliószámra fertőzi az embereket. A járványról ezért csak erősen kilúgozott híreket és adatokat jelentettek meg a médiában, kivéve a spanyolokat, akik nem kozmetikázták a tudósításokat – ez is kelthette az európaiakban azt a hamis feltételezést, hogy ez a spanyolok betegsége.

A helyzet nálunk is hasonló volt. Miközben szeptember 24-én a székesfőváros tisztifőorvosa még óva intette a sajtót a felesleges hangulatkeltéstől, mondván, a „spanyol betegségről téves nézetek alakultak ki”, a közegészségügyi katasztrófát nem lehetett már megnyugtató mondatokkal elkendőzni, így 1918. szeptember 30-án Budapest Főváros Közegészségügyi Bizottsága végül kimondta, hogy járvány van. Az emberek a hírre megrohamozták a patikákat, és pár nap alatt felvásárolták a kór kezelésére használatos szereket, lázcsillapítókat, még a jeget is, az orvoshiánnyal küzdő kórházak csordulásig teltek fertőzöttekkel. Nem beszélve arról, hogy a zűrzavart az akkori politikai helyzet is súlyosbította – amit a tüntetők ki is használtak, hiszen nem volt elég rendőr, a frontról hazatérő katonákat pedig nem vetették be, nehogy megfertőzzenek másokat.

Spanyolnátha-járvány Missouriban 1919-ben (Fotó: Getty Images)

Egy-egy ilyen járvány nemcsak az egészségünkre, de civilizációnk különböző szegmenseire is megannyi (pozitív és negatív) hatással van, érintetté válik a turizmus, a kereskedelem, az egészségügy, sőt még a tőzsde is, épp ezért nehéz józannak maradni. Ám azt azért jó, ha tudjuk, hogy a vírusoknál és baktériumoknál fertőzőbb dolog csak egy van a világon: a pánik.